
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke közölte: nem jár el a parlament emberjogi bizottságának ülésére, mert annak magyar elnöke van.
2009. november 23., 12:172009. november 23., 12:17
2009. december 06., 22:052009. december 06., 22:05
Slota a vasárnapi adásban a műsorvezető kérdésére, hogy jelentéktelennek tartja-e az emberjogi bizottság üléseit, azt felelte: \"Időnként igen, mikor valami butaságról van szó\". Megismételte, a Magyar Koalíciós Párt (MKP) bosszújának tartja, hogy levonták egyhavi fizetését. A műsorban azt mondta, azért nem volt jelen a bizottsági üléseken, mert épp a parlamentben ült és szavazott. \"Nem lehetek két helyen, mivel csak egy van belőlem\" - mondta.
Az SNS hazafiasságra nevelő törvényjavaslatával kapcsolatban kijelentette: a gyerekeknek az iskolában nem kell minden reggel „énekelniük” a himnuszt. (A himnusz az iskolai hangszórókból fog szólni.) „Nem lesz éneklés, csak állni fognak a diákok” – magyarázta Slota. Szerinte a törvény, azért is szükséges, mert „Dél-Szlovákiában a magyar himnusz győz”. (MTI)
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.