Sepsiszentgyörgyön is tüntettek a marosvásárhelyi iskoláért

Könyvet szorongatva mintegy ezren gyűltek össze Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium épülete előtt, erősítve a tiltakozó megmozduláson felszólalók üzenetét: Nem hagyjuk az iskolát! A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium, de minden erdélyi magyar iskola védelmére Sepsiszentgyörgyön a belvárosi katolikus plébánia kezdeményezte az utcai megmozdulást, melyhez minden magyar történelmi egyház csatlakozott, sőt a magyar pártok is közösen mozgósítottak.

Bíró Blanka

MTI

2016. november 12., 19:162016. november 12., 19:16

„Mélységes megdöbbenéssel, de hívő reménységgel állok ma itt, amikor újra utcára kényszerült a jogait kérő, élni akaró erdélyi magyar kisebbség” – mondta Szabó Lajos esperes-kanonok. Beszédét arra építette, hogy amit az ember elront, Isten helyrehozhatja. Nem valaki ellen harcolunk, másét nem igényeljük, jogos tulajdonunkhoz ragaszkodunk, mondta az esperes.

Antal Árpád polgármester felidézte az 1990-es könyves, gyertyás tüntetéseket, hogy már akkor tudták, ha lesz önálló magyar oktatási rendszer, akkor lesz jövő. „Aki iskoláinkat támadja, azt üzeni, nem akar az erdélyi magyarságnak jövőt ebben az országban” – fogalmazta meg az elöljáró. Hangsúlyozta az összefogás fontosságát és kifejtette, „az erdélyi magyarság olyan, mint az emberi test, Kolozsvár a feje, Székelyföld a stabil lába, a Partium és a Bánság a kezei, a szórvány a szíve. Akkor tudunk teljes életet élni, ha mindenki jól van, ha egymásra odafigyelünk.”

Emlékeztetett, hogy amikor Bukarestben úgy érezték, Székelyföld megerősödött, elkezdték a Mikó- ügyet, amikor Kolozsvárnak olyan magyar vezetője lett, hogy a kolozsvári magyarok kihúzhatták magukat az általuk épített városban, akkor odacsaptak, amikor a marosvásárhelyi magyarok kiheverték a fekete márciust, és intézményrendszert kezdtek kiépíteni, elkezdődött a római katolikus gimnázium ügye. „Kell érezzék Bukarestben, hogy ha szükséges, megmozgatjuk az országot, nem engedjük, hogy megfélemlítsék közösségünket, ellehetetlenítsék gyermekeink oktatását” – mondta Antal Árpád.

A megmozduláson Pap Attila református lelkész, Kovács István unitárius esperes és Zelenák József evangélikus esperes hirdettek igét és mondtak áldást. Az erdélyi magyar történelmi egyházak kiáltványát Dávid György plébános olvasta fel. A tiltakozáson a sepsiszentgyörgyi egyesített kórusok léptek fel, énekelt Szabó Fruzsina, valamint a Székely Mikó, a Mikes Kelemen és a Plugor Sándor iskolák diákjai Reményik Sándor Templom és iskola című versét sajátos értelmezésben, tömegkiáltványként mondták, sikoltották. A résztvevők a tüntetésre vitt könyveket az iskolák könyvtárainak adományozták.

Több városban kiálltak a vásárhelyiek mellett

Sepsiszentgyörgy mellett több erdélyi városban, Kolozsváron, Csíkszeredában és Szatmárnémetiben is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében – tudósít az MTI.

A kolozsvári tiltakozáson a Mátyás-szoborcsoporthoz gyűlt mintegy félezer tiltakozó előtt Kovács Sándor római katolikus főesperes kijelentette: nem szeretné, ha az iskolaügy etnikumközi vitává alakulna. „Ne féljünk azoktól, akik a testet ugyan megölhetik, életünket ugyan megnehezíthetik, de a lélek fölött nincs hatalmuk” – jelentette ki a főesperes. A tiltakozáson felszólaló Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke arról beszélt, hogy egykor azt remélték: a szövetségnek egyre kevesebb dolga lesz az érdekvédelemben, és egyre több az oktatás szakmai kérdéseiben. Csalódottan állapította meg, hogy továbbra is szükség van az érdekvédelemre. 

A kolozsváriak közül sokan könyvvel és gyertyával a kezükben hallgatták végig a szónoklatokat, énekelték el a magyar himnuszt, a könyveket pedig – a szervező Római Katolikus Státus Alapítvány felhívásának megfelelően – a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium alakuló könyvtárának ajándékozták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés