
Fotó: Iochom Zsolt
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
2012. május 23., 19:022012. május 23., 19:02
Semjén Zsolt (KDNP) nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az ünnepségen úgy fogalmazott: a Székely himnusz a Szózat és a Himnusz mellett „harmadik nemzeti imánkká vált”, nem jogi aktussal, hanem azért, mert az egyetemes magyarság és a székelység annak fogadta el. Csanády György költő 1921-ben írta a később Székely himnuszként ismertté vált verset, amelyet még abban az évben megzenésített Mihalik Kálmán. „A dal azóta önálló életre kelt: Erdélyben a nemzeti érzés, az anyaországban a szocialista rendszerrel szembeni ellenállás szimbólumává vált” – közölte a politikus.
Semjén Zsolt emlékeztetett, a Székely himnusz nem csak Ceauşescu Romániájában volt betiltva, büntetés járt énekléséért a kádári Magyarországon is. „Úgy látszik, vannak, akiknek ma is szálka szemében ez a dal, és akadnak, akiknek nem tetszik, ha a képviselők a parlamentben is eléneklik” – mondta.
Mihalik Kálmán a bánsági Oravicabányán született 1896-ban. Kolozsvárott a piaristáknál érettségizett, ugyanott kezdte az orvosegyetemi tanulmányait, amelyeket a frontszolgálatot követően Szegeden fejezett be. Huszonhat esztendős volt, amikor tífuszban elhunyt. Sírja az azóta eltelt évtizedek során csaknem feledésbe merült, ám 1990-ben egy idős asszony megkereste Gál Imre fafaragót, akinek megmutatta, hol is nyugszik Mihalik Kálmán. Az Erdélyi Kör tagjai újra megváltották a sírhelyet és rendbe hozták a sírt. Mihalik Kálmán abból az alkalomból kapott díszsírhelyet, hogy a 2009-ben Székelyudvarhelyen, a Székely Nemzeti Tanács képviselői által hivatalosan is Székelyföld himnuszaként elfogadott dal pontosan 90 esztendeje, 1922. május 22-én Budapesten csendült fel nyilvánosan a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének találkozóján.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!