
A magyar államfő újévi fogadáson látta vendégül kedden a Budapestre akkreditált misszióvezetőket, beszédében a köztársasági elnök visszautasította a Magyarországot az elmúlt hetekben ért „nemzetközi támadásokat” – tájékoztatta az elnöki hivatal az MTI-t.
2012. január 10., 18:442012. január 10., 18:44
2012. január 10., 19:192012. január 10., 19:19
Mint a közleményben kiemelték, a diplomáciai testület tagjai előtt mondott beszédében Schmitt Pál visszautasította „a Magyarországot az elmúlt hetekben ért nemzetközi támadásokat és kritikákat”, és hangsúlyozta, hogy az ország \"maradéktalanul eleget tesz minden nemzetközi kötelezettségének\", mind a NATO-, mind az európai uniós tagsággal, mind pedig a nemzetközi pénzügyi szervezeteknél fennálló adósság visszafizetésével kapcsolatban.
A köztársasági elnök a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a január 1-jén hatályba lépett új alaptörvény „teljes mértékben megfelel az európai normáknak”, az azzal összefüggő sarkalatos törvények megváltoztatására irányuló „külső szándék pedig az ország szuverenitását kérdőjelezi meg”.
Schmitt Pál az eseményen megköszönte a diplomáciai testület tagjainak, hogy figyelemmel kísérik a Magyarországon folyó munkát, és „jó szándékkal, teljes körűen tájékozódnak arról”. Megerősítette azon szándékát, hogy az idei diplomáciai tevékenysége alkalmával minden fórumon a magyarok demokrácia melletti elkötelezettségének, a szabadság és az emberi jogok iránti tiszteletének bemutatására törekszik - olvasható a kommünikében.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!