
Fotó: Haáz Vince
Saját Facebook-oldalán jelentette be Victor Ponta miniszterelnök, hogy a Román Lottótársaság bevételeinek két százalékát a kultúra támogatására fordíthatja a kormány.
2015. február 24., 16:032015. február 24., 16:03
„Ionuţ Vulpescu művelődésügyi miniszter és Darius Vâlcov pénzügyminiszter be fog jelenteni egy új projektet, amelynek révén kulturális tevékenységek támogatására fordítjuk ezentúl a Román Lottótársaság bevételeinek két százalékát. A pluszforrásnak köszönhetően reményeink szerint fejlődésnek indulhat egy olyan terület, amelyet eddig elhanyagoltunk” – fogalmazott a miniszterelnök hétfői bejegyzésében.
Talán nem véletlen, hogy Ponta a hivatalos bejelentést megelőzően sietett tájékoztatni a közvéleményt az új tervezetről, hiszen még nem csengett le teljesen egy korábbi tervezettel kapcsolatos felháborodás.
Amint arról korábban már beszámoltunk, a szenátus december közepén hallgatólagosan elfogadott egy tervezetet, amelynek értelmében 2–5 százalékos bélyegilletékkel emelnék a könyvek, színház-, mozi- és koncertjegyek, a múzeumi belépők és az eladott műtárgyak árát, az ebből származó bevételt pedig a különböző alkotói, művészeti szövetségek kapnák meg.
Ez a könyvkiadásban például azt feltételezte volna, hogy az eddig egy kötet eladási árának 0,2 százalékát kitevő illeték fölött a kiadók kötelesek lennének megvásárolni és minden kötetre rányomtatni az állami nyomda által kiadott 1 lejes bélyegeket.
A javaslat nagy felháborodást váltott ki, sokan a cigaretta és alkoholtermékek esetében bevezetett jövedéki adóhoz hasonlították az illetéket. Gigel Ştirbu, a képviselőház kulturális bizottságának liberális elnöke szombaton jelentette be, hogy a honatyák elvetették a javaslatot, a jelek szerint pedig most plusztámogatást is kap a kulturális terület.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!