
Fotó: Barabás Ákos
A Sanitas Szakszervezeti Szövetség nyílt levélben kéri Dragoş Pâslaru munkaügyi minisztertől, hogy kérjen bocsánatot az egészségügyi dolgozóktól és nyújtsa be lemondását – számol be az Agerpres hírügynökség.
2016. november 04., 19:352016. november 04., 19:35
A szakszervezet emlékeztet arra, hogy a miniszter „a korábbi tárgyalások után sem tartotta be mindenben a szavát”. A szakszervezeti vezetők sérelmezik, hogy a munkaügyi miniszter szerint „aljas” akcióba rángatták bele az orvosokat.
„Aljas az a módszer, ahogy ön az egészségügyi dolgozókat kezeli. Aljas az, hogy húzta az időt, ahelyett hogy döntést hozott volna” – írják a nyílt levélben, ahol megemlítik azt is, hogy az egészségügyi miniszter beperelte a szakszervezetet.
„Majd beperelik az összes orvost, aki nem lesz hajlandó ilyen körülmények között dolgozni, vagy önöknek nem számít, hogy a páciensekkel törődik-e valaki, vagy sem?” – teszik fel a kérdést a levélben.
A szövetség képviselői „mennek előre”, mert csak a szakszervezeti tagok szabhatják meg, hogy mit tegyenek - mutatnak rá. „Mindezekért felszólítjuk, hogy kérjen bocsánatot az egészségügyi dolgozóktól és nyújtsa be becsületbeli lemondását” – zárul a Sanitas közleménye.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!