
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A Velvet és a PestiSrácok portálok szombati információi szerint beismerő vallomást tett a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi.
2017. február 18., 17:552017. február 18., 17:55
A két híroldalt Brunner Tamás, P. László ügyvédje tájékoztatta, de ennél többet nem mondott.
Brunner Tamás pénteken még csak annyit közölt az MTI-vel, hogy P. László részletes vallomást tett a nyomozóknak. Az MTI kereste szombaton is az ügyvédet, de többször próbálkozásra sem érte el.
Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta, csak a pénteken már közölt információt tudja újra megerősíteni, miszerint szerdán és csütörtökön a gyanúsított folytatólagos kihallgatására került sor, a kihallgatásról azonban részletek jelenleg – a nyomozás érdekeire figyelemmel – nem közölhetők, mert az az eljárás érdekeit sértené.
Tavaly szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az elkövetéssel gyanúsított férfit október 19-én Keszthelyen fogták el.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!