Tömeges elbocsátás és bércsökkentés várható januárban a román közszolgálati televíziónál (TVR), amely a tetemes adósság felhalmozása miatt kényszerül költségmegtakarításra.
2011. december 23., 18:482011. december 23., 18:48
2011. december 23., 18:492011. december 23., 18:49
Az intézkedéseket Alexandru Lazescu, a televízió vezérigazgatója jelentette be, aki Görögország gazdasági állapotához hasonlította a televízió helyzetét. A Krónika című erdélyi napilap által idézett igazgató szerint az alkalmazottak bérét és juttatásait 25 százalékkal csökkentik, és mintegy 10 százalékos létszámleépítést is végrehajtanak. Ez utóbbi azt jelenti, hogy háromszázharminc embertől válik meg a köztelevízió. Mindezt azért kényszerülnek megtenni, hogy lefaraghassák a 2006 óta feltorlódott 100 millió eurós hiányt. Lazescu a jelentős adósság okaként említette azt a 61 millió eurós tartozást, amelyet az előző vezetés okozott, valamint olyan veszteséges szerződéseket, amelyeket szintén az előző vezetés kötött, és az idén, illetve a jövő évben járnak le – tudósít az MTI.
Az alkalmazottak bérezésére szánt összeg mellett a műsorgyártásra szánt költségeket is 30 százalékkal csökkentik. A román közszolgálati televízió jelenleg hét csatornán sugároz, és öt regionális stúdióval rendelkezik.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!