
A szomszédsági program keretében kiírt uniós források felhasználási feltételeinek ésszerűsítését, valamint egy hatékony romastratégia megalkotását és gyakorlatba ültetését kezdeményezte Kovács Jenő nagykárolyi polgármester a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, illetve a magyar kormány külhoniakkal foglalkozó intézményeinek vezetőivel folytatott tárgyalásain.
2015. január 25., 20:322015. január 25., 20:32
2015. január 26., 10:512015. január 26., 10:51
Az elöljáró Fehérgyarmaton találkozott Szász Jenővel és csapatával, ahová Szatmár megyei parlamenterek és a gazdasági élet néhány szereplője kísérte el. Kovács Jenő portálunknak elmondta, arra kérte a Kárpát-medencei stratégia megalkotásán dolgozó politikusokat, hogy az Unió magyar–román határon átívelő együttműködést támogató programja keretében igyekezzenek eltekinteni a megaprojektektől.
Az alakulófélben levő kiírás megalkotói azt tervezik, hogy a magyar–román határ mentén fekvő nyolc megye számára megítélt pénz valamivel több, mint felét nagy volumenű közös megvalósítások finanszírozására különítik el, és csak a fennmaradó összegek lehívásáért versenyeztetik a többi szereplőt. A hatékonyabb tervezés érdekében a múlt év végén projektötleteket is kértek ennek kapcsán a megyei önkormányzatoktól.
„Nem azt mondom, hogy a szatmárnémeti és a nyíregyházi kórház tervezett felújítása nem fontos, azonban úgy vélem, jobb volna, ha a megyei önkormányzatok és a célrégió nagyvárosai más forrásból igyekeznének támogatást szerezni, a szomszédsági programot pedig egészében meghagynák a kisebb önkormányzatoknak és civil szervezeteknek” – fejtette ki a polgármester.
Rámutatott: a magyar–román szomszédsági program akkor tudja betölteni a neki szánt szerepet, ha hozzájárul ahhoz, hogy a szomszédos térségek szereplői a lehető legtöbb szállal kötődjenek egymáshoz, a nagy összegű projektek támogatása azonban nem ez irányba hat.
A polgármester szerint azt is jó lenne kilobbizniuk a stratégáknak, hogy az új irányító hatóság ne Bukarestben legyen, hanem valamelyik erdélyi városban, például Nagyváradon vagy Kolozsváron. Mint ismeretes, az előző finanszírozási ciklusban a programiroda Budapesten volt, a tervek szerint pedig az új költségvetési időszak irányító hatósága átkerülne a román fővárosba.
Kovács Jenő arról is beszámolt, hogy egy valóban hatékony romaintegrációs program kidolgozását és gyakorlatba ültetését is sürgette, mivel úgy véli, egy évtized múlva nem kizárt, hogy az óvodákban-iskolákban több lesz a roma gyerek, mint a nem roma. Hozzátette: a magyar nemzetstratégiában fontos helyet kell elfoglalnia a cigánykérdésnek, hisz egy zömében magyar ajkú népcsoportról van szó.
A nagykárolyi elöljáró úgy vélte, eredményes stratégiát csakis az érintettekkel, azaz a romákkal közösen lehet megalkotni, figyelembe véve sajátos kultúrájuk jellegzetességeit.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!