
Illusztráció
Fotó: Thomas Campean
Tizenkét menekültet, köztük hét kiskorút tartóztattak fel a borsi határőrök a román-magyar határ közelében pénteken hajnalban.
2017. augusztus 25., 12:482017. augusztus 25., 12:48
2017. augusztus 25., 12:562017. augusztus 25., 12:56
A nagyváradi határrendészet közleményében arról tájékoztat, hogy Biharszentjános környékén pénteken hajnali 4 óra körül bukkantak a mezőgazdasági területen keresztül a szomszédos ország felé igyekvő embercsoportra.
A négy férfiből, egy nőből és hét gyermekből álló csoportot bekísérték a rendőrőrsre, ahol az első vizsgálatokból az derült ki, hogy a migránsok Irakból, Afganisztánból és Pakisztánból érkeztek, és valamennyien menedékjogot kértek Romániában. Bevallásuk szerint a határig gépkocsin utaztak, majd gyalog akartak a schengeni övezetbe jutni.
A rendőrség határsértésre tett kísérlet miatt indított ellenük eljárást – számol be az Agerpres hírügynökség.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!