
Módosítaná a román állampolgárság könnyített felvételét lehetővé tevő honosítási törvényt Eugen Tomac, a Traian Băsescu államfőhöz közel álló körök által alapított Népi Mozgalom Párt elnöke.
2013. szeptember 11., 16:162013. szeptember 11., 16:16
A módosítás kiterjesztené a könnyített honosítás lehetőségét azon határon túli románokra is, akik vagy akiknek az ősei korábban nem rendelkeztek román állampolgársággal. Tomac szerdán közölte, hogy a módosító javaslatot az RMDSZ-en kívül az összes parlamenti párt támogatja. A javaslat értelmében minden olyan külhoni személynek, aki valamely román közösséghez sorolja magát, és ismeri a román nyelvet, jogában áll könnyített honosítást kérni, úgy hogy nem költözik Romániába, és a román állampolgárság mellett az eredeti állampolgárságát is megtarthatná. Mindez azt jelentené, hogy a szerbiai Timok-völgyi, az ukrajnai és a transznisztriai románok is megkaphatnák a román állampolgárságot. Jelenleg a könnyített honosítás lehetőségével a korábban Romániához tartozó Moldova állampolgárai élhetnek. Tomac szerint az így honosulók száma több lesz néhány százezernél.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!