Az emberek testi és lelki gyarapodását segíti, ha az egyház szabadon betöltheti szolgálatát – jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán a magyarországi Máriapócson.
2015. február 27., 14:542015. február 27., 14:54
2015. február 27., 14:542015. február 27., 14:54
Semjén Zsolt a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye új zarándokközpontjának ünnepélyes avatásán arról beszélt: felekezeti és vallási hovatartozástól függetlenül mindenkinek az az érdeke, hogy testi és lelki értelemben az ember szabadon kibontakozhasson, ebben pedig az egyháznak nagyon fontos szerepe van. Hozzátette, hogy ha az Istennel való kapcsolat kinyílik, akkor az erőt ad a napi problémákban megfáradt embereknek életük rendezéséhez, saját boldogulásukkal pedig a társadalom javát szolgálják.
A kereszténydemokrata politikus a kommunizmus áldozatainak emléknapjára utalva hangsúlyozta, az ateizmusra és istentelenségre épülő kommunizmus árnyékában a zarándokközpont átadása szimbolikus jelentőséggel bír. Helyreállt a dolgok normális rendje, azaz együtt van az egyház, az állam, a megye és az önkormányzat, illetve együtt vannak a magyarországi és az erdélyi magyarok, fogalmazott Semjén Zsolt.
„Isten népe van együtt, és skizofrén dolog, amikor megpróbálják szétválasztani, széthasítani a hívő embert az állampolgártól” – mondta a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: „egyszerre vagyunk tagjai az egyháznak és állampolgárai a hazának”.
Semjén Zsolt kitért arra is, hogy minden politikai program és államfelfogás a mögötte álló emberkép függvénye. Ha ez az emberkép torz és egyoldalú, akkor szükségszerű, hogy az arra épülő társadalom torz és embertelen legyen, mutatott rá a politikus. Úgy vélte, az állam feladata az emberek életminőségének javítása, de ehhez szellemi-lelki értelemben szükség van az egyház sajátos szolgálatára is.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arról beszélt: Magyarországon és Erdélyben azok az igazán erős közösségek, amelyek jövőjük tervezésekor figyelemmel vannak az egyházra és a keresztény értékekre.
A politikus utalt arra, az állam és az egyház viszonya árnyaltabb Romániában, mint Magyarországon, a román állam ugyanis még nem rendezte a magyar történelmi egyházak és a görög katolikus egyház ingatlanjaival és tulajdonaival kapcsolatos kérdést. Visszafelé is foroghat a történelem kereke, már visszaszolgáltatott ingatlant államosíthatnak, megszerzett jogokat visszavonhatnak, de nem szabad úgy tennünk, mintha ennek nem lenne jelentősége, mutatott rá Kelemen Hunor.
A beszédek előtt Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye megyés püspöke szentelte fel és áldotta meg a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, több mint 649 ezer euróból felépült új zarándokközpontot.
A Mária sugara – Közös vallásturisztikai értékek megőrzése és bemutatása című, 1,3 millió euró költségvetésű nagyprojekt egyik elemeként elkészült, mintegy 600 négyzetméteres központban a zarándokok fogadására, rendezvények és konferenciák megtartására is alkalmas termeket alakítottak ki. A létesítmény négy kisebb – tárgyalásokra, gyóntatásra, kiscsoportos foglalkozásokra alkalmas – helyiséggel is rendelkezik. Az új épületben orvosi szoba, vizesblokkal felszerelt baba-mama szoba, egy játszóház és egy kegytárgybolt kapott helyet.
A program keretében a máriapócsi zarándokház felépítésén kívül a Máriapócs–Szatmárnémeti-vonal mentén a nagykárolyi görög katolikus templom és közvetlen környezetének felújítása, a nagykárolyi Kalazanci Szent József római katolikus plébániatemplom épületének felújítása, valamint a szatmárnémeti román görög katolikus Popp Aurel-kápolna rekonstrukciója is megvalósult.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!