
A strasbourgi emberi jogi bíróság román bírája diplomáciai mentességet követel korrupcióval vádolt felesége számára – az ügyet árgus szemmel figyelik az Európai Bizottságnál, amely kritizálja Bukarestet, amiért túlságosan elnéző „megbotló” bíráival szemben.
2011. október 17., 19:362011. október 17., 19:36
Corneliu Barsan, az Emberi Jogok Európai Bíróságának román bírája szerint a román ügyészség megsértette a Bécsi Konvenciót, amikor házkutatást végzett otthonukban és lefoglalta felesége számítógépét és különféle dokumentumokat. Barsan szerint az immunitás egyaránt vonatkozik rá és feleségére, Gabrielára.
Az esetről az EUobserver brüsszeli uniós portál számol be, megemlítve, hogy az Európai Bizottság rendkívül kíváncsi a magisztrátusok tanácsának döntésére, amely kedden szavaz az ügyről. A tanács előzetesen úgy foglalt állást, hogy a bírák nem kovácsolhatnak előnyt a mentelmi jogból és az egyébként sem akadályozhatja az igazságügyi eljárást.
Gabriela Barsan a román fellebbviteli bíróság adminisztrációs és fiskális peres ügyek részlegét vezeti, és egy beosztottjával együtt azzal vádolják, hogy kedvező ítéletek fejében ékszereket, repülőjegyeket és drága éttermi meghívásokat fogadott el. A számlákat Gabriel Chiriac üzletember állta, aki azt mondja, hogy „barátságból” adta az ékszereket.
Chiriac az elmúlt években azzal szerzett hírnevet, hogy több mint 600 millió euró összértékű ingatlanüzleteket bonyolított le, többek közt textil- és energiaipari privatizációkban. A román pénzmosásellenes hatóság már vizsgálja a tranzakciókat, amelyekben amerikai fedezeti alapok és ciprusi off-shore cégek is érintettek.
Brüsszel különösen kíváncsi arra, miként kezeli a korrupciós és szervezett bűnözési ügyeket Románia, ugyanis Bulgáriával együtt a két ország uniós csatlakozásuk óta keveset tettek a korrupció felszámolása terén. Részben ez volt a deklarált oka annak, hogy a múlt hónapban Hollandia és Finnország meghatározatlan ideig elutasította a két balkán ország csatlakozását a szabad határforgalmat biztosító schengeni övezethez – tudósít az MTI.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!