RMDSZ-kongresszus – Kelemen Hunor: románok és magyarok nem lehetnek egymás ellenségei

Kelemen Hunor •  Fotó: RMDSZ/Vakarcs Lóránd

Kelemen Hunor

Fotó: RMDSZ/Vakarcs Lóránd

Megkezdődött Zilahon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kongresszusa. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke megnyitó beszédében azt mondta: az általa vezetett alakulat fontosnak tartja, hogy Románia és Magyarország viszonya partneri, bizalmi viszony legyen.

Székelyhon

2017. május 13., 13:162017. május 13., 13:16

2017. május 13., 16:102017. május 13., 16:10

„Fontosnak tartottuk és fontosnak tartjuk, hogy Románia és Magyarország viszonya partneri viszony, bizalmi viszony legyen. Ez most néhány éve nem ilyen, de látok esélyt arra, hogy ezt javítani akarja mind az egyik, mind a másik fél. Mi szívesen segítünk ebben, mert

Idézet
a románok és magyarok nem lehetnek egymás ellenségei. A szomszédság és egymásrautaltság meghatározza a következő nemzedék jövőjét is

– mondta el Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ közleménye szerint.

„Mondanám azt is, kétévente együtt vagyunk. Az RMDSZ kongresszusára eljönnek a román és a magyar pártok képviselői, a kormány képviselői, eljön az elnöki hivatal képviselője is. Azt javasoljuk, hogy a találkozókat tegyük gyakoribbá” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Mint kiemelte: a romániai magyar közösség meg akarja őrizni identitását, jövőt akar tervezni és építeni. Ezért is fontos, hogy a két ország közötti viszony jó legyen.

A Wesselényi Miklóstól kölcsönzött „Nem hátrálunk meg!” – jelmondatról elmondta:

nem harci kiáltás, nem valaki legyőzésére szolgál, ez arról a romániai magyar közösségről szól, amely úgy tudott talpon maradni az elmúlt évszázadban is, hogy tette a dolgát, építkezett.

„Bízom abban, hogy az RMDSZ hosszú éveken keresztül meghatározó szereplője lesz a román politikának, az elkezdett érdekképviselet hosszú időkön keresztül folytatni tudjuk. Hallatni tudjuk a hangunkat európai szinten is, hozzájárulunk ahhoz, hogy rendezzük az őshonos kisebbségek helyzetét” – összegzett Kelemen Hunor.

Semjén Zsolt, Kelemen Hunor és Liviu Dragnea •  Fotó: Bíró István Galéria

Semjén Zsolt, Kelemen Hunor és Liviu Dragnea

Fotó: Bíró István

Dragnea burkoltan kormányzásra hívta az RMDSZ-t

Kormányzásra hívta burkoltan az RMDSZ-t a szövetség zilahi kongresszusát köszöntő Liviu Dragnea, a román kormánykoalíció vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

A politikus többek között arról a bizalmi viszonyról tett említést, amely közte és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök között kialakult az elmúlt időszakban. Úgy vélte,

az RMDSZ és a PSD parlamenti együttműködése eredményes.

Megjegyezte: a politikában sokszor egy kézfogás fontosabb, mint egy sokoldalas együttműködési megállapodás.

Idézet
Gondolkozhatunk azon, Hunor, hogy talán érdemes megtennünk a következő lépést is

– utalt a kormányzati együttműködésre a politikus. Hozzátette: tudatában van annak, hogy nem érett még meg az idő arra, hogy az RMDSZ már a zilahi kongresszusán döntsön erről. Kijelentette: magára vonatkozóan is érvényesnek tekinti a kongresszus „Nem hátrálunk meg!” jelmondatát. Maga is hasonló elszántsággal kívánja érvényesíteni a román kormány programját.

Liviu Dragnea arra kérte az erdélyi magyarság politikai képviseletét, hogy

Erdély és Románia egyesülésének a centenáriuma közeledtével legyenek partnerek a következő száz év projektjének a kidolgozásában.

„Ha a megosztó stratégiákat folytatjuk, olyan dolgokat is elveszíthetünk, amelyeket közösen építettünk fel, és a román-magyar bizalom is sérülhet” – jelentette ki a politikus. Az RMDSZ támogatását kérte a „hegemóniára törekvő intézményekkel szembeni” harcban is, „amelyek nem értették meg a hatalmi ágak szétválasztásának a szükségességét” – utalt a politikus a korrupcióellenes harc vélt túlkapásaira.

A PSD elnöke fontosnak tartotta az anyanyelvű oktatást, de

arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy tanítsák meg románul is a gyermekeiket,

mert szerinte ezzel az ő lehetőségeik bővülnek. Azt is kívánatosnak tartotta, hogy

Székelyföldet ne kerüljék el az autópályák.

A politikus úgy vélte: nincs szüksége az RMDSZ-nek ügyvédekre – utalt a szövetség nemzetközi aktivitására –, és az RMDSZ-nek az országon belül kell keresnie a megoldásokat a közösség gondjaira.

Semjén Zsolt •  Fotó: Biró István Galéria

Semjén Zsolt

Fotó: Biró István

Semjén: Magyarország kész „újragombolni a mellényt”

Semjén Zsolt szerint Magyarország kész „újragombolni a mellényt” a magyar-román államközi kapcsolatokban. A magyar miniszterelnök-helyettes a kongresszuson jelen levő Liviu Dragneához is szólt.

Elmondta, hogy a magyar-szlovák és a magyar-szerb kapcsolatok sem voltak kevésbé terheltek, mint a magyar-román kapcsolatok, Szerbiával és Szlovákiával mégis gyümölcsöző viszonyt sikerült Magyarországnak kialakítania.

Idézet
Ha meg tudtuk tenni magyarok és szerbek, magyarok és szlovákok, miért ne tudnánk megtenni magyarok és románok

– jelentette ki. Hozzátette, Magyarország abban érdekelt, hogy minél jobb kapcsolat alakuljon ki Románia és a visegrádi csoport országai között.

Semjén Zsolt ugyanakkor gratulált az RMDSZ-nek a 2016-os választásokon megvalósított összefogáshoz, amely értékelése szerint megtörte a negatív részvételi trendet, és amely arányos képviseletet biztosított az erdélyi magyarságnak a parlamentben.

Idézet
Szükség van az erős képviseletre, hiszen az utóbbi időben több olyan történésnek voltunk tanúi, amelyek a magyar közösség ellen irányultak. Példaként említhetjük a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetét.

Bürokratikus okokra hivatkozva akadályozzák a magyar gyermekek oktatását, és abszurditás, hogy szülőket hallgatnak ki a korrupcióellenes ügyészek. Elfogadhatatlan, hogy Romániában leállt a restitúció, és míg mindenhol Nyugat-Európában természetes a nemzeti szimbólumok használata, számos kísérlet van arra, hogy az erdélyi magyarokat megfosszák ettől a joguktól. A jog álarca mögött, megpróbálják megfélemlíteni a magyar önkormányzati képviselőket” – fejtette ki.

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke kongresszusi beszédében elítélte az RMDSZ választott képviselői ellen indított eljárásokat. Elmondta, a jogállam működésének zavarát mutatja az, hogy ezek az eljárások elindultak, és ha ezek nem zárulnak le, akkor a jogállamiság sérül Romániában.

Idézet
Az egységes magyar nemzet elvét azzal tudjuk gyakorlatba ültetni, ha határok nélküli vonzó magyar világot teremtünk az anyaországban és azon túl. Tudnunk kell, hogy magyar és magyar között mindig több az ami összeköt, mint ami elválaszt

– mutatott rá beszédében.

Johannis: az RMDSZ Románia egyik alappilére

Laurențiu Ștefan, Klaus Johannis államelnök üzenetét tolmácsolva elmondta, az RMDSZ az egyik alappillére Romániának, az ország demokráciáért folytatott törekvésében. Üzenetében az államelnök kifejtette, minden megyében ugyanazzal a problémákkal szembesülnek a lakosok, nemzetiségtől függetlenül. Továbbá

üdvözölte az RMDSZ azon szándékát, amely célja, hogy a legmodernebb politikai alakulattá váljon Romániában.

Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke videó-üzenetében felidézte,

miniszterelnöksége idején jól együttműködött az RMDSZ-el, ez a partnerség pedig nemcsak a magyar közösség, de a román társadalom számára is eredményes volt.

„Közös célunk, hogy támogassuk a fiatalokat – román és magyar fiatalokat egyaránt –, hogy itthon képzeljék el jövőjüket, itthon alapítsanak családot, itt vállalkozzanak, itthon gazdagítsák közösségünket. Ez mindannyiunk érdeke” – hangsúlyozta.

Molnár Gyula és Kelemen Hunor •  Fotó: Bíró István Galéria

Molnár Gyula és Kelemen Hunor

Fotó: Bíró István

Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke úgy véli a „Nem hátrálunk meg!”− jelszó nem az ellenállás, hanem az építkezés jelszava. Mint kiemelte, mindnyájan egyetérthetnek abban, hogy a sikerek ellenére számtalan a megpróbáltatás. Az RMDSZ elmúlt huszonhét esztendőjéhez gratulált, valamint további jó munkát kívánt a Szövetségnek.

Grindeanu: következetesnek kell lennünk a kisebbségek jogainak gyakorlatba ültetésében

„Nagyon jól ismerem a Romániában élő kisebbségek problémáit, hiszen bánságiként ezt megtapasztaltam. Idén a március 15-i beszédemben is elmondtam, hogy a különbségek nem választanak el, nem tesznek egymás ellenségévé, és egymás megismerése által tudjuk csak megőrizni gazdag, közös örökségünk. Azonban a közeljövőben következetesnek kell lennünk a kisebbségek jogainak a gyakorlatba ültetésében, párbeszédre van szükség, és meg kell erősítenünk a kisebbségi jogok védelmét” – hangzott el Sorin Grindeanu miniszterelnök kongresszusi üzenetében, amelyet Molnár Zsolt miniszterelnöki tanácsos tolmácsolt.

Antonio López-Istúriz White – az Európai Néppárt főtitkára videó-üzenetében azt hangsúlyozta, tisztában van vele, hogy a romániai magyarok a csatákat két fronton vívják, hiszen a kisebbségi törvények bővítéséért harcolnak, ugyanakkor azért is küzdenek, hogy a kisebbségeket érintő törvényeket betartsák. „Támogatunk benneteket, mert hisszük, hogy a nemzeti kisebbségek sokszínűséget jelentenek,  és  ez  a  változatosság  adja  minden  európai  társadalom  erejét.

Idézet
A kisebbségeket  a  jogállamiság  keretein  belül  kell  megvédeni,  egyetértésben  az ország minden lakójával

– hangzott el az üzenetben. 

Biró Zsolt: új fejezet nyílt az erdélyi magyar politikában

Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke úgy fogalmazott, az együttműködés által két évvel ezelőtt új fejezet nyílt az erdélyi magyar politikában, az új felelősség korszaka, ennek tartópillére az erősközösség és elkötelezettség. „A történelem során azt láttuk, hogy összetartozás nélkül meggyengülnek a közösségek. Jelmondatunk: Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség a választók iránt. Mi innen indítottunk és úgy néz ki jól döntöttünk.

Idézet
Egy erős érdekképviselet által tudjuk megvalósítani céljainkat. Ígérjük, hogy hozzájárulunk az érdekképviselet érvényesítéséhez, arra fogunk törekedni, hogy több mint negyed század után végre Romániában is lezárjuk a posztkommunizmus korát

– mondta.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Több mint 600 millió forinttal segít Magyarország a székelyföldi árvízkárosultakon

305 821 576 forint adománnyal támogatták a magyarországiak a székelyföldi árvízkárosultakat, ehhez a magyar kormány még hozzátett ugyanennyit – számolt be Facebook-oldalán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

Több mint 600 millió forinttal segít Magyarország a székelyföldi árvízkárosultakon
2025. június 17., kedd

Mitől zöldül a Balaton vize?

A hétvégén a Balaton több öblében is megjelent lokális algavirágzásnak várhatóan véget vet az érkező hidegfront, az elkezdődött árvaszúnyog-rajzás azonban akár még hetekig eltarthat.

Mitől zöldül a Balaton vize?
Mitől zöldül a Balaton vize?
2025. június 17., kedd

Mitől zöldül a Balaton vize?

2025. június 16., hétfő

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását

Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat.

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant
2025. június 14., szombat

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt
2025. június 13., péntek

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk

Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk
2025. június 13., péntek

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása
2025. június 12., csütörtök

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata

A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata
2025. június 10., kedd

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária

Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária
2025. június 02., hétfő

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre