Az alaptörvénybe ütközőnek tartja az RMDSZ a népszavazások érvényességi küszöbének leszállítását, ezért a többi ellenzéki párttal közösen az alkotmánybíróságtól kérte a múlt héten elfogadott módosítás érvénytelenítését – jelentette be keddi bukaresti sajtóértekezletén Kelemen Hunor szövetségi elnök.
2013. június 04., 17:332013. június 04., 17:33
2013. június 04., 18:262013. június 04., 18:26
A bukaresti képviselőházban szerdán elfogadott jogszabály szerint a választói névjegyzékben szereplők több mint fele helyett a választók több mint 30 százalékának a részvételére lesz szükség ahhoz, hogy egy referendum érvényes legyen. Kelemen kifejtette: az új küszöb lehetővé tenné, hogy az RMDSZ – és más pártok – polgármestereit, megyei tanácselnökeit sokkal kisebb szavazataránnyal leváltsák, mint ahogy megválasztották, ami az RMDSZ szerint alkotmányellenes. Rámutatott: a népszavazási küszöb leszállítása a községek, városok közigazgatási határainak megváltoztatását is megkönnyíti, ami felhasználható a magyar közösségek ellen.
„Maros, Hargita, Kovászna megyétől kezdve egészen föl a Partiumig szét lehet szedni településeket, magyar településeket román községekhez lehet csatolni, anélkül, hogy a magyar embereknek a véleménye egyáltalán számítana” – ecsetelte az RMDSZ elnöke. Hozzátette: mindez sérti az alkotmányos elveket, ezért reméli, hogy a taláros testület visszaküldi a jogszabályt kijavításra a parlamentnek.
Kelemen Hunor beszámolt arról, hogy az alkotmánymódosítás szövegét előkészítő parlamenti bizottság elvetette az RMDSZ-nek azt az indítványát, hogy a helyi közösségek népszavazással dönthessenek az őket érintő közigazgatási felosztás megváltoztatásáról. Az RMDSZ elnöke szerint a kétharmados többséggel kormányzó Szociálliberális Unió (USL) „szavazógépezete csaknem tökéletesen működik”. Megállapította: az alkotmánymódosítás előkészítésénél az USL nem törekszik konszenzusra az ellenzékkel és a magyar érdekképviselettel.
Kelemen Hunor bírálta a közigazgatási régiók bevezetésének szándékát, amely szerinte a bürokráciát növeli. „Az uniós források hatékonyabb lehívásához nincs szükség újabb közigazgatási szintre, hanem a kisebb, legfeljebb három-négy megyét tömörítő, fejlesztési régiókra” – hangsúlyozta bukaresti sajtóértekezletén az RMDSZ elnöke.
Különben az RMDSZ képviselőházi frakciója kedden terjesztett be, amely önkormányzati hatáskörbe utalná a jelenleg minisztériumi alárendeltségbe tartozó közszolgáltatásokat. A tervezet szerint 18 szervezet, illetve intézmény – köztük a tanfelügyelőség, munkaügyi hivatal, mezőgazdasági igazgatóság és telekkönyvi hivatal – irányítása kerülne a települési vagy megyei önkormányzatokhoz.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!