
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
A június 9-i választásokon reggel 7 órakor kezdődik és 22 órakor zárul a szavazás, de akik abban az órában a szavazóhelyiségben tartózkodnak vagy a szavazóhelyiség előtt sorban állnak, 23 óra 59 percig még leadhatják voksukat – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.
2024. május 28., 18:522024. május 28., 18:52
Toni Greblă elmondta, hogy a helyhatósági választáson a választópolgárok csak annál a szavazókörzetnél voksolhatnak, amelyhez állandó lakhelyük vagy legalább 60 nappal korábban bejelentett ideiglenes lakhelyük alapján tartoznak – írja az Agerpres hírügynökség.
A választópolgárnak valamennyi szavazólapra rá kell nyomnia a pecsétet. Ezúttal egy bélyegzőpárna is rendelkezésre áll majd a szavazófülkében arra az esetre, ha a pecsét rosszul látszik. Szavazás után a szavazólapokat egyenként össze kell hajtani úgy, hogy az ellenőrző pecsét jól látható legyen, majd bele kell kell helyezni a megfelelő urnába. A szavazópolgárnak ezután vissza kell adnia a pecsétet, majd elhagyhatja a szavazóhelyiséget.
Mindegyik szavazókörzetnek rendelkezésére áll majd egy mozgóurna. Ezt azok igényelhetik, akik betegség miatt nem tudnak eljutni a szavazóhelyiségbe. Az igényléseket a választások napján is be lehet nyújtani, de „ajánlatos” ezt 14 óráig megtenni – tette hozzá Greblă.
Miután a szavazás lezárul, a körzeti választási iroda tagjainak jelenlétében felbontják az urnákat. Szavazatszámláláskor jelen lehetnek a helyiségben a külföldi és nemzetközi megfigyelők, a média akkreditált képviselői, valamint az adott választókerületben induló jelöltek is – közölte az AEP elnöke. Az urnákat sorra nyitják fel, a szavazatszámlálást és az eredmények jegyzőkönyvbe vezetését a szavazókörzet rendelkezésére bocsátott táblagép kamerájával rögzítik.
Ezután valamennyi jegyzőkönyvet aláírják, lefényképezik, majd feltöltik az AEP alkalmazásába, így „szinte azonnal” látható lesz a hatóság honlapján. „Ettől a pillanattól kezdve sem a fényképet, sem a jegyzőkönyvet (...) nem lehet módosítani. Ehhez a szavazatok újraszámlálását vagy a hiba kijavítását elrendelő határozatra van szükség, amelyet szintén közzétesznek az AEP honlapján” – magyarázta az eljárást az AEP elnöke.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!