
Fotó: ReforMaraton 500
A reformáció 500. évfordulója alkalmából 2017. október 1-21. között újra elhozzák a Kárpát-medencébe – az 500 évvel ezelőtt – a Wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezett 95 tételt és október 31-ig 500 protestáns templom falára, kapujára függesztik ki – tájékoztat közleményben Bardócz Csaba lelkipásztor, a ReforMaraton 500 szervezője.
2017. június 09., 12:122017. június 09., 12:12
2017. június 09., 12:202017. június 09., 12:20
Mint a közleményben olvasható, Wittenberg és Bereck (a legkeletebbi magyar területen lévő Protestáns Egyházközség itt van) között azokat a településeket érintik a maraton résztvevői, ahol előzetes egyeztetés alapján szívesen fogadják és vállalják, hogy a 95 tételt tartalmazó hirdetményt legalább október 31-ig látható helyre kifüggesztik.
A megmozdulás főszervezője arra is kitért, hogy
Azoknak, akik csatlakozni kívánnak, vállalniuk kell, hogy legalább 500 lépést megtesznek a maraton részeként. Az esemény az X, Y és különösen kiemelten a Z generációnak szól.
„A rendezvény által, egy olyan eseményt szeretnénk megvalósítani, ami fiatalos, a klasszikus megemlékező eseményektől eltér, ugyanakkor lehetőséget kínál minden érdeklődő számára ahhoz, hogy bárhol éljen a Kárpát-medencében, csatlakozhasson, része lehessen a történéseknek. Mint ismert, az akkori „kalapácsütések” egy mozgalmat generáltak.
– fejtette ki a főszervező.
Mint részletezte, október elején Wittenbergből indul a rendezvény és 500 órán (21 nap) át tart. „Az előszervezés időszakában folyamatosan egyeztetünk a helyszínekkel és a bejelentkezéshez igazítjuk az útvonalat. Amikor az 500 órás időkeret betelt, akkor már nem módosítunk az útvonalon. A már kialakult útvonalon viszont, minden csatlakozót, küldöttséget szívesen várunk.
Várhatóan a következő területeket érinti az esemény, a következő sorrendben: Őrvidék, Nyugat Magyarország, Muravidék, Drávaköz, Délvidék, Közép Magyarország, Felvidék, Kárpátalja, Kelet Magyarország, Partium, Erdély, Székelyföld.
További részleteket a ReforMaraton 500 Facebook-oldalán találhatnak az érdeklődők.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!