Rakétákat helyeztek kilövőállásba

Észak-Korea föld-levegő rakétákat helyezett kilövőállásba nyugati partjainál, a Dél-Koreával való sárga-tengeri határ közelében – jelentette be vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

Szőcs Lóránt

2010. november 28., 16:142010. november 28., 16:14

2010. december 07., 13:542010. december 07., 13:54

Továbbá beszámoltak arról is, hogy Dél-Korea elrendelte Yonpjong-sziget polgári lakosságának rendkívüli evakuálását. Az embereket arra szólították fel, hogy óvóhelyeken keressenek menedéket. A dél-koreai katonai hatóságok azt állították, hogy a szigeten tüzérségi lövedékek zaja hallatszott.

A legújabb fejleményekre azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea vasárnap reggel a Sárga-tengeren négynapos nagyszabású légi és haditengerészeti gyakorlatot kezdett.

A különböző rakéták kapcsán a Yonhap mindenekelőtt az SA-2 kódjelű, szovjet gyártmányú, föld-levegő rakétáról beszélt. A szóban forgó, még szovjet gyártmányú rakéták hatótávolsága 13 és 30 kilométer közötti. Egyes, magukat megnevezni nem kívánó, ugyancsak a Yonhap által idézett dél-koreai források szerint Észak-Korea indítóállásba helyezett néhány nagyobb hatótávolságú, egészen 95 kilométerig terjedő Samlet, továbbá Silkworm kódjelű rakétát is. A dél-koreai védelmi minisztérium a Yonhap hírét nem erősítette meg, utalva arra, hogy katonai titokról van szó.

Észak-Korea a manővert tűrhetetlen katonai provokációnak nevezte, és annak kapcsán felmérhetetlen következményekről beszélt. A KCNA észak-koreai hírügynökség vasárnap reggel azt hangoztatta: katonai csapást hajt végre az amerikai és a dél-koreai erők ellen, amennyiben azok megsértik területi vizeit. A Hszinhua kínai hírügynökség pedig arról számolt be, hogy kedden sürgős látogatást tesz Pekingben a phenjani Legfelsőbb Népi Gyűlés, azaz a parlament elnöke.

Az Észak-Korea mellett Kína által is elítélt amerikai–dél-koreai légi és haditengerészeti manőver célja egyfajta erődemonstráció, amellyel az Egyesült Államok demonstrálni kívánja az Észak-Koreával szembeni elrettentő képességet. Erre utal, hogy a hadgyakorlaton részt vesz a George Washington atommeghajtású repülőgép-hordozó hajó, valamint több más amerikai hadihajó.

Egy héttel ezelőtt Észak-Korea a sziget ellen intézett tüzérségi támadást. Jonpjong a két Korea közötti vitatott tengeri határtól mintegy három kilométerre, Dél-Korea nyugati partvidékén, Észak-Koreától mindössze 11 kilométerre fekszik, lakossága körülbelül 1600 személy. Az egy órán át tartó ágyúzásnak 4 halálos áldozata és 18 sebesültje volt. Az észak-koreai támadás az elmúlt évek legsúlyosabb Korea-közi fegyveres agresszióját jelentette. Azóta egyes értékelések szerint a két Korea ismét egy esetleges háború szélére sodródott – írja az MTI.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés