
A román rendőrség és határrendőrség ukrán és moldáviai határon lebonyolított akcióinak köszönhetően több mint 45 millió cigarettát kobozott el, jelentette be kedden Vasile Blaga közigazgatási- és belügyminiszter.
2010. június 08., 22:272010. június 08., 22:27
2010. június 08., 22:532010. június 08., 22:53
A tárcavezető elmondta, hogy május 4-én jóváhagyták a dohányáruval folytatott törvénytelen akciók megelőzésére és megakadályozására vonantkozó intézkedést, elsősorban az Ukrajnából, Moldáviából illetve a Fekete-tengeren behozott termékekre koncentráltak, az akció folyamatban van.
Az akcióban részt vesznek a román rendőrség, határrendőrség, a csendőrség alakulatai, támogatják a DGIPI, a DGA, és SRI csoportjai, elsősorban az EU külső határain, Ukrajna és Moldávia irányába tartanak ellenőrzéseket és a repülőtereken, a Schengen-övezeten kívüli járatoknál. A törvény emberei ellenőrzik a konstancai kikötőt, az EU belső határait és az ország területét is.
Az akció kezdete óta 11.000 helyszínt ellenőriztek, ezek közül 800 a határvidéken található, 3.800 piacokon és vásárokon és 3.700 különböző közlekedési útvonalakon. Több mint 21.000 rendőrt és 2.000 csendőrt és 1.400 határrendőrt mozgósítottak és részt vett a pénzügyőrség majdnem 800 munkatársa.
Az említett időszakban a vegyes csapatok közel 4.500 utcai szűrőt tartottak és 440 esetben kutattak át járműveket. Ugyanakkor ellenőriztek több mint 11.700 kereskedelmi társaságot.
A műveletek következtében a rendőrség és határrendőrség több mint 45 millió szál cigarettát foglalt le, ezek közül 44 millió külföldi. A becsült kár meghaladja a 15 millió lejt. A törvény emberei kiróttak 8.200 bírságot több mint tízmillió lej értékben, és lefoglaltak 110 járművet. Blaga elmondta, rendezni kell a járművek helyzetét, mert jelen pillanatban ezek nem értékesíthetőek és csak foglalják a helyet a raktárakban.
Május 7. óta 300 esetben indítottak bűnvádi eljárást adócsalás, 136 esetben csempészés és 128 esetben csatolt bűnök elkövetése miatt. Országosan 900 személyt vizsgálnak, közülük 336 ellen indult bűnvádi eljárás, 38-at előzetesben tartanak fogva, 35-öt pedig letartóztattak.
A legtöbb cigarettát az ukrán-román illetve a moldáv-román határon foglalták le. Ezek száma meghaladja a 12 milliót. Az év eleje óta a román rendőrség alakulatai 64 millió cigarettát koboztak el, ez majdnem annyi, mint amennyit tavaly egész évben (69 millió cigaretta).
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!