
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A kormány által pénteken határozattal elfogadott 2023-2030-as védőoltási stratégia nem teszi kötelezővé az oltást – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
2023. október 20., 17:502023. október 20., 17:50
Alexandru Rafila már a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatója elején nyomatékosította ezt, rámutatva, hogy ellenben a stratégia egy nagyon konkrét feladatot ró az állami intézményekre, orvosokra ezen a téren:
– fogalmazott a miniszter az Agerpres beszámolója szerint.
Hangsúlyozta, hogy 95 százalékos átoltottság mellett a megbetegedések kockázata nagyon alacsony lesz, vagy teljesen megszűnik.
A 2023-2030-as országos oltási stratégia célja annak megelőzése, hogy ismét felüssék a fejüket Romániában az olyan súlyos betegségek, mint például a gyermekbénulás, vagy hogy ismét kitörjenek a kanyaró- és rózsahimlőjárványok.
A stratégia ugyanakkor ösztönzi a felnőttkori immunizálást is – mutatott rá Rafila.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
szóljon hozzá!