
A külhoni magyarság támogatását célzó oktatási-nevelési támogatások újragondolását szorgalmazta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Országgyűlés szakbizottságának hétfői budapesti ülésén.
2014. november 10., 15:152014. november 10., 15:15
Potápi Árpád János (képünkön) kiemelte: a támogatások rendszerét meg kell tartani, de szükséges áttekinteni, hogyan lehet átalakítani annak érdekében, hogy a juttatások oda érkezzenek, ahová a magyar kormány és Országgyűlés tagjai szánják.
Az elkövetkező időszak feladatairól szólva jelezte: folytatódnak a tematikus évek, és ha a Magyar Állandó Értekezlet következő heti ülésén jóváhagyja, 2015 a szakoktatás éve lesz.
Megjegyezte: Magyarországon is fontos folyamat a szakképzés megerősítése, és a nemzetpolitikának a gazdaságban is jelen kell lennie. A szülőföldön való boldogulás úgy valósulhat meg, ha az adott régiókban élők számára van munkalehetőség és jelen vannak a magyar nyelvű oktatási intézmények is – mutatott rá.
Az államtitkár fontos feladatnak tartotta a demográfiai trendek megállítását, lehetőség szerinti megfordítását is, és kitért a Kőrösi Csoma Sándor program folytatására is. Jelezte: két év alatt 147 fiatal utazott a diaszpóra területeire, hogy az ottani magyar szervezetek munkáját segítse. A programot tovább kell vinni – jelentette ki, hozzátéve: gondolkodnak annak hatékonyabbá tételén.
Szávay István (Jobbik) üdvözölte az oktatási-nevelési támogatások újragondolását, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy azt jól előkészítetten, mindenkivel egyeztetve tegyék meg.
Amint arról beszámoltunk, idén is 17 200 forintnyi, azaz 235 lejnyi támogatást fizetnek gyerekenként a Szülőföldön magyarul program keretében nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-vásárlási támogatásként a korábban nyújtott 22 ezer forint helyett.
A Szülőföldön magyarul programot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tájékoztatása szerint idén összesen 99 055 pályázó szülőnek küldtek értesítést kérelmük elbírálásáról. 96 636 szülőt arról tájékoztattak a levélben, hogy sikeres volt az egy vagy több gyermek támogatására benyújtott pályázatuk, 575 szülővel pedig azt közölték, hogy a szabályos határidő után kapták meg pályázatát. Újabb 1 844 pályázót ugyanakkor arról tájékoztattak, hogy valamilyen ok miatt elkutasították a támogatási kérelmüket.
Azok, akik idén első alkalommal nyújtottak be pályázatot a magyar kormány által működtetett program nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-vásárlási támogatására, később kapják meg az értesítést. A sikeresen pályázók számára előbb el kell készüljön a bankszámla, bankkártya, csak ezután ütemezik be a kifizetéseket, közölték az RMPSZ-nél. Demeter Attila, a támogatások kifizetését végző OTP Bank Románia illetékese szerint mintegy hétezer idén először sikeresen pályázó szülő van. Ők december második felében kapják meg a támogatást.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!