
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint ma már nem kell határt módosítani a nemzetegyesítéshez. Az államtitkár Torockón, a második Duna-napon mondott beszédet.
2015. június 07., 20:362015. június 07., 20:36
A nemzeti összetartozás napja utáni hétvégére időzített eseményen kijelentette: „sikerült átlépni a Trianonban húzott határokat”, nem harckocsikkal, katonákkal sikerült ezt elérni, hanem az összetartozásba vetett hittel.
Az államtitkár kijelentette, a nemzeti összetartozás forrás tudott lenni. „Forrás, ami elemi erővel tör fel, aminek nem állja útját semmilyen akadály, megtalálja a medreket, amelyekben haladni tud. Ilyen mederré vált az összmagyarság számára a Duna Televízió, immár öt kontinens magyarjaihoz jut el általa a magyar szó és kép” – fogalmazott Potápi Árpád János. Úgy vélte, új utakat kell építeni és találni, és a régieket pedig ki kell szélesíteni ahhoz, hogy a magyar egység teljesen le tudja győzni a trianoni határokat.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy egy éve azzal a céllal nyitották meg a torockói Duna-házat, és azért szervezték meg immár másodszor a Duna-napot, hogy közösséget építsenek, és segítsék a szórványban élő magyarság megmaradását.
A vezérigazgató az MTI-nek elmondta, a Duna-ház az elmúlt egy évben történészkonferenciának, nyelvi konferenciának, mezőgazdasági konferenciának, rendhagyó irodalomóráknak és filmvetítéseknek adott otthont. Itt tartották az aranyosszéki székelyek és a székelyföldi székelyek találkozóját, és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik tanácskozását.
Hozzátette, az idei Duna-nap színpadára olyan előadókat hívtak, akik minden korosztálynak élményt nyújthatnak. A népzenei műsorban a helybeli és magyarlapádi előadók, valamint a Röpülj Páva tehetségkutató résztvevői: a Harmadik Zenekar, Nagy Noémi Kriszta és Vaszi Levente énekes, valamint Melles Endre szólótáncos léptek fel. Közönség elé állt még Janicsák Veca, Caramel, Péter Szabó Szilvia és a Kormorán együttes. A Duna-nap késő este tűzijátékkal zárult.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!