Nem lesz tagja az új kormánynak Victor Alistar, akinek esetében összeférhetetlenséget állapított meg az ANI.
2012. május 03., 18:102012. május 03., 18:10
2012. május 03., 19:342012. május 03., 19:34
A Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) szerint a kormánystratégiákért felelős tárca nélküli miniszteri tisztségre kiszemelt Alistar egy korábbi összeférhetetlenségi ügye miatt augusztus hetedikéig nem tölthet be köztisztséget. Az ANI még 2009 júniusában állapította meg, hogy Alistar 2007 januárja és 2009 márciusa között szabályellenesen töltötte be köztisztviselőként egyszerre a Közalkalmazottak Országos Ügynökségének (ANFP) szóvivői, az Átláthatóságért Küzdő Országos Szövetség ügyvezető igazgatói tisztségét, miközben ügyvédként is tevékenykedett. Ponta közölte, Alistar jelölésének bejelentését követően mind a politikai riválisok, mind a sajtó bírálta a döntést, ezért annak érdekében, hogy ne sodorja veszélybe az új kormányt, úgy döntött, kihagyja őt. Ugyanakkor nem jelöl helyette mást, és közölte: amint végső döntés születik Alistar ügyében, várja őt a kormánycsapatba.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!