
A 2015-ös költségvetés december 10-ei parlamenti elfogadását követően Victor Ponta bevonja a kormányba a Călin Popescu Tăriceanu volt liberális pártelnök-kormányfő vezette Liberális Reformpártot (PLR) – ezt Ponta jelentette be kedden. Ez maga után vonja azt is, hogy – mivel módosul a kabinet szerkezete – a kormánynak a parlament elé kell állnia, és bizalmi szavazást kell kérnie.
2014. november 25., 18:502014. november 25., 18:50
Ponta közölte: a Szociáldemokrata Párton (PSD) és a koalíción belüli eheti egyeztetések után jövő héten kiderül, hogy folytatják-e a kormányzást, és ha igen, a PLR miniszteri tárcákat kap az új kormányban. Mint ismeretes, arra az esetre, ha megnyerte volna az elnökválasztást, Ponta Tăriceanut javasolta miniszterelnöknek. Ponta azt mondta: jelenleg a többség azon az állásponton van, hogy kormányon kell maradni.
Saját, az elvesztett államfőválasztás utáni jövőjéről a kormány és a PSD élén Ponta kifejtette: 2015 elejére kívánja összehívni a PSD kongresszusát, mivel át kell alakítani a párt szerkezetét és alapelveit annak érdekében, hogy megnyerhesse a 2016-os parlamenti választást.
Az elvesztett államfőválasztás után olyan spekulációk is elhangzottak, hogy a PSD fontolóra veszi: kormányon maradjon-e, vagy adja át az ellenzéknek a kormányzás lehetőségét. A keddi fejlemények fényében úgy tűnik: Ponta – legalábbis egyelőre – folytatni kívánja a kormányzást, sőt be akarja biztosítani a támogatását, ezért akarja beemelni a kormányba a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) a PSD-vel való együttműködés felmondása miatt kilépett Tăriceanu által alapított PLR-t.
Mircea Geoană szenátor, a PSD korábbi elnöke – aki 2009-ben maga is elvesztett egy államfőválasztást, ezért kellett átadnia a pártelnöki tisztséget Pontának – a PLR kormányra emelését azzal indokolta, hogy az RMDSZ részéről olyan nyilatkozatok hangzottak el, amelyek arra engednek következtetni, hogy hajlandó lenne kilépni a kormányból, és átállni az elnökválasztást megnyerő jobbközép erőkhöz.
Ezzel Markó Béla szenátor, az RMDSZ korábbi elnöke azon hétfői kijelentésére utalt, miszerint az RMDSZ-en belül a héten várhatóan szóba kerül annak az elvi lehetősége, hogy a jobbközép erőkkel alakítson kormányt. Hozzátette ugyanakkor, hogy még nem keresték meg ez ügyben a szervezetet.
Egyébként Sulfina Barbu, a PNL alelnöke kedden közölte: jövő év elején bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!