
A megyékhez „tolja” át a helyi érdekeltségű intézményeket a tervek szerint az állam. Ez majd mindent megold?
Fotó: Pinti Attila
A megyei sport-, kulturális, közegészségügyi, állategészségügyi igazgatóságok, valamint a tanfelügyelőségek 2025. január 1-jétől átkerülnek a megyei közigazgatási hatóságokhoz, a kevesebb mint 50 alkalmazottal rendelkező intézményeket pedig átszervezik – jelentette be szerdán a pénzügyminiszter.
2023. augusztus 02., 15:302023. augusztus 02., 15:30
A Marcel Ciolacu kormányfővel lezajlott egyeztetés után Marcel Boloş sajtótájékoztatón jelentette be, hogy
Elmondása szerint a decentralizálás célja, hogy a közszolgáltatásokat közelebb vigyék a polgárokhoz.
Hozzátette, a helyi önkormányzatoknak oda kell figyelniük, mennyit költenek rendezvények szervezésére, mivel – mint fogalmazott – a hétvégeken egymást érik az ilyen jellegű események, az állampolgárok azonban a közpénzek hatékony felhasználására szavaztak, és a beruházásoknak prioritást kell élvezniük annak érdekében, hogy helyi szinten megfelelő szintű infrastruktúra-fejlesztés valósuljon meg.
A helyi önkormányzatoknak alárendelt közintézményeket illetően Boloş hangsúlyozta, hogy azok
Ezeket vagy összevonják, vagy átszervezik, vagy átruházzák a tevékenységüket a polgármesteri hivatalokhoz vagy a megyei közigazgatási intézményekhez – mondta a tárcavezető.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!