
Fotó: Eurovíziós Dalfesztivál
Bejutott Pápai Joci az Origo című dallal az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe csütörtök este Kijevben. Ugyancsak bejutott a fináléba a Romániát képviselő duó.
2017. május 12., 09:492017. május 12., 09:49
A Magyarországot képviselő énekes a verseny második elődöntőjében a 18 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.
A Duna Televízióban a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Pápai Joci kiválóan énekelt, a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy. A színpadon hegedűn Kapcsos Emese és Virág Alexandra táncos kísérte az énekest, a produkció nagy sikert aratott a kijevi arénában.
Fotó: Eurovíziós Dalfesztivál
– fogalmazott Pápai Joci az elődöntő után. Hozzátette, tudomása szerint az Eurovíziós Dalfesztivál történetében még soha nem volt roma előadó a döntőben, így számára óriási siker, hogy idáig eljuthatott. Kiemelte, csapata mellett az MTVA-tól is nagyon sok segítséget kap és kapott, hogy eredményesen haladhasson a döntőig vezető úton. „Valóra vált az álmom, együtt elértük, amiért hónapok óta keményen dolgoztunk” – mondta Pápai Joci.
Fotó: Eurovíziós Dalfesztivál
Az idei dalfesztiválon 42 ország vesz részt. Automatikusan döntős a rendező ország – amely az előző évi győztes, azaz idén Ukrajna –, valamint a dalfesztivált alapító öt állam, Spanyolország, Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság. Mindkét elődöntőből tíz-tíz produkció jutott tovább, így a fináléban összesen 26 ország jelöltje versenyez majd a győzelemért. A következő évi verseny megrendezésének jogát az első helyen végző versenyző országa kapja.
A magyar versenyző mellett bejutott még a döntőbe a Romániát képviselő Ilinca és Alex Florea alkotta duó a Yodel It! című dallal. A páros ötödikként lépett színpadra a csütörtöki elődöntőben.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!