
Fotó: Kristó Róbert
Akár ötször magasabb adót fizethetnek a jövőben mindazok a tulajdonosok, akik nem újítják fel leromlott állagú ingatlanjukat, illetve hagyják, hogy területeiket benője a gyom.
2014. november 24., 16:312014. november 24., 16:31
A javaslatot a Megyei Jogú Városok Országos Egyesülete terjesztette a kormány elé, a kabinet pedig várhatóan decemberben tárgyal arról. A Hotnews.ro portál értesülései szerint a kormány meghatározza majd a többletadó maximális szintjét, a helyi hatóságok pedig majd maguk dönthetik el, hogy hányszoros adót vetnek ki a hanyag tulajdonosokra.
Ilie Bolojan, az egyesület vezetője – aki egyben Nagyvárad polgármestere – korábban azzal érvelt a rendelkezés szükségessége mellett, hogy valamennyi kommunista ipari múlttal bíró romániai város szenved a leromlott állagú ingatlanok miatt, és miközben a törvény által kiszabható bírságok nem elég radikálisak, a többletadó már valós változást hozhat.
„Hiába büntetjük az ipari létesítmények birtokosait: kifizetik, majd a szemünkbe nevetnek, hiszen ugyanazért a kihágásért nem lehet ismét büntetni. A megemelt adót viszont minden évben fel lehet számolni a probléma orvoslásáig” – indokolta a kezdeményezést Adriana Lipoveanu, Várad főépítésze is. A javaslat értelmében, ha a tulajdonos nem fizet, az adósság felhalmozódása az ingatlan elkobzásához vezethet.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!