Öt romániai régió lakói szegénységben élnek

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A korábbi hat után, immár „csak” öt régiójával szerepel Románia a legszegényebb európai uniós térségek topjában – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat életszínvonalat vizsgáló legfrissebb jelentéséből.

Krónika

2015. május 27., 20:492015. május 27., 20:49

2015. május 27., 20:502015. május 27., 20:50

A 2013-as adatokat górcső alá vevő elemzésből egyebek mellett kiderül, hogy hatalmas szakadék tátong az ország különböző régiói között: miközben sokan az Unió legszegényebb vidékein élnek, addig a bukaresti életszínvonal eléri a német, a holland vagy éppen a dán szintet.

Miközben a tavaly kiadott, a 2011-es statisztikákat alapul vevő jelentés a nyugati és a Bukarest–Ilfov régiót leszámítva még valamennyi térségével szerepelt a legszegényebbek között, 2013-ra a középső országrész is felzárkózott az uniós átlaghoz, így a Fehér, Brassó, Kovászna, Hargita, Maros és Szeben megyét magában foglaló régió kikerült a húsz legszegényebb közül, az ottani életszínvonal elérte ugyanis az EU-átlag 51 százalékát a 2011-es 45 százalék után.

Az északkeleti, a délnyugati, északnyugati – Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye –, illetve a délkeleti régió továbbra is uniós átlag alatt maradt. A legjobban eközben továbbra is a főváros környékén, illetve a nyugati régióban – Arad, Krassó-Szörény, Hunyad és Temes megye – lakók élnek.

A Bukarest–Ilfov térségben a vásárlóerő az uniós átlag 131 százalékára rúg, ami lényegesen meghaladja a Franciaország egészében mért 107 százalékot, vagy a németországi 122, illetve dániai 124 százalékot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés