
Elemzők szerint a román közszféra „anomáliája”, hogy a dolgozók béreit nem kötik teljesítménymérésekhez
Fotó: Gecse Noémi
Romániában 7 százalékkal jobban keresnek a közhivatalnokok, mint Magyarországon, annak ellenére, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal, mint Romániában – írja az MTI a Ziarul Financiar napilap pénteki számára hivatkozva.
2017. április 14., 22:112017. április 14., 22:11
A gazdasági-pénzügyi újság címlapján közölt egy cikket, amelyben a romániai és magyarországi béreket hasonlította össze a román és a magyar statisztikai hivatal, valamint az Eurostat adatai alapján.
Az újság szerint ellentmondásos, hogy Romániában a közhivatalnokok 7 százalékkal többet, átlagban nettó 3320 lejt (229 ezer forint) kerestek januárban, miközben a magyarországi társaik 3113 lejt (214 800 forint), mert Romániában az egy főre jutó GDP 7600 euró, míg Magyarországon 11 200 euró, ami mutatja, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal. Magyarországon a havi nettó átlagbér is magasabb, mint Romániában – állapították meg.
A lap által megszólaltatott elemzők szerint a román közszféra „anomáliája”, hogy a dolgozók béreit nem kötik teljesítménymérésekhez, ugyanakkor vannak olyan szektorok, ahol túl kevés közalkalmazottnak kell elvégeznie sok munkát, máshol viszont túl sok a közalkalmazott.
Florin Godean, az Adecco Románia humánerőforrás-cég vezetője szerint a versenyszféra bizonyos ágazataiban, így
ami a romániai akut munkaerőhiánnyal magyarázható – olvasható a Ziarul Financiarban.
Romániában több mint egymillió személy dolgozik a közszférában, és a kormány júliustól újabb jelentős béremeléseket tervez. Ezek alaposan megosztják a szakembereket, sokan úgy vélik, hogy nem fenntarthatók, és veszélybe sodorják Románia makrogazdasági egyensúlyhelyzetét.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!