
Megvesztegetés elfogadásának gyanúja miatt kétszer is előállította kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a bukaresti ítélőtábla egyik bíráját, Stan Mustaţát, és bűnvádi eljárást indított ellene, majd este őrizetbe vették.
2014. április 29., 20:212014. április 29., 20:21
Ő az egyik bíró, aki Dan Voiculescu médiamogul, a Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke ügyét, az úgynevezett ICA-dossziét tárgyalja. Voiculescu ellen az Élelmiszer-kutató Intézet (ICA) privatizációja körüli rendellenességek ügyében emeltek vádat.
A gyanú szerint Mustaţă öt másik személlyel együtt bűnszervezetet hozott létre.
Vesztegetéssel, befolyással üzérkedéssel és nem a nyilvánosságnak szánt információk kiszivárogtatásával gyanúsítják őket. Mustaţának épp hétfőn kellett volna Vociulescu és a többi vádlott fellebbezését tárgyalnia, amelyet az alapfokú ítélet ellen nyújtottak be.
A bíró a gyanú szerint többek között a Steaua labdarúgóklub azóta jogerősen elítélt menedzsere, Mihai Stoica ügyében kért csúszópénzt, de a Vociulescu-ügyben is jelezte: hajlandó megvesztegetést elfogadni. Mustaţă még április 8-án kérte, hogy adják át másnak az ügyet. Indoklásul olyan, szerinte hamis információkat tartalmazó sajtóanyagokra hivatkozott, amelyek szerint személyes érdekeltségei vannak az ügyben. A bíró kérését elutasították, így továbbra is ő felel az ügyért.
Voiculescu kedden burkoltan arra célzott, hogy a DNA politikai megrendelésre cselekszik, és közölte: feljelentést tett a legfőbb ügyészségen, hogy kiderüljön, ki állíttatta elő a bírát, és hogy nem zsarolásról van-e szó. Szerinte Mustaţă „járulékos áldozat” a közte és Traian Băsescu államfő között zajló harcban.
Voiculescut tavaly szeptemberben ítélte alapfokon öt év letöltendő szabadságvesztésre a bukaresti törvényszék. A jelenlegi kormány szócsöveként ismert médiabirodalom tulajdonosát – akiről jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval – pénzmosással, valamint azzal vádolták meg, hogy pártelnöki tisztségét kihasználva, Grivco nevű cége révén a piaci árnál 75-ször kisebb összegért, alig több mint százezer euróért jutott egy korábban az intézet tulajdonában álló, Bukarest melletti telekhez.
Az államot ért kár becsült értéke összesen 60 millió euró. Voiculescunak 600 ezer új lejt kell visszafizetnie, ez az ICA 18 millió részvényének az ára, amelyeket lányának, Camelia Voiculescunak adományozott.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!