Őrizetben a konstancai polgármester

Őrizetbe vette kedden késő este Radu Mazăre konstancai polgármestert az országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).

Balogh Levente

2014. április 09., 21:292014. április 09., 21:29

Az elöljárót (képünkön) azzal gyanúsítják, hogy egy szociális lakópark megépítésére kiírt közbeszerzési pályázat során megvesztegetést fogadott el egy üzletembertől.

Mazăre hivatalában és otthonában kedden tartott házkutatást a DNA, majd a délután folyamán a polgármestert kihallgatásra előállították a korrupcióellenes ügyészség bukaresti székhelyén.

Mazăre mellett őrizetbe vették Avraham Morgenstern üzletembert is, őt gyanúsítják azzal, hogy 175 ezer euróval vesztegette meg a polgármestert annak érdekében, hogy az önkormányzat az ő cégét hirdesse ki győztesként a tenderen, amelyet a repülőzés egyik román úttörőjéről, Henri Coandáról elnevezett szociális lakótelep megépítésére írtak ki. A beruházás összértéke mintegy 40 millió lej volt.

Az ügyészség szerint megalapozott a gyanú, hogy Morgenstern 2011-ben megvesztegette Mazărét. Az üzletember az ügyészek szerint több részletben, off shore cégek külföldi bankszámláira utalva juttatta el az összeget a polgármesternek. cserében Mazăre polgármesteri befolyását latba vetve közbenjárt annak érdekében, hogy Morgenstern cége nyerje meg a pályázatot. Az egyik ilyen akció keretében a vádirat szerint az elöljáró Morgenstern kérésére kezdeményezte a közbeszerzési eljárás összegének 3,7 millió lejjel történő megnövelését.

Mazăre ugyanakkor tagadja, hogy bűnös lenne, és politikai hajtóvadászatnak tekinti az ügyet. „Politikai dossziéról van szó. Szégyelld magad, Băsescu. nem fogadtam el megvesztegetést, hiszen akkor drágán építkeztünk volna, nem pedig a legalacsonyabb áron” – mondta a polgármester, arra utalva, hogy szerinte Traian Băsescu államfő áll az ügy hátterében.

Mazăre pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyanis – elnökével, Victor Ponta miniszterelnökkel az élen – azt próbálja elhitetni a közvéleménnyel, hogy a DNA Băsescu befolyása alatt áll, és az ő megrendeléseit teljesíti, amikor vizsgálatot indít politikai ellenfeleivel szemben.

A Mediafax hírügynökség értesülései szerint egyébként az ügyben egy parlamenti képviselő is érintett. Szerdán amúgy az érintett szociális lakótelep néhány tucatnyi lakója Mazăre szabadlábra helyezése mellett tüntetett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés