
Több mint tízórás házkutatás és kihallgatás után őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hétfőn este George Scripcarut, Brassó polgármesterét, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak.
2015. június 30., 17:322015. június 30., 17:32
2015. június 30., 17:352015. június 30., 17:35
A Mediafax hírügynökség szerint az ügyészek azzal gyanúsítják Scripcarut, hogy befolyását felhasználva a város számára hátrányos szerződések megkötésére vette rá az önkormányzat tulajdonában álló távhőszolgáltatót, jogosulatlan előnyhöz juttatva egy energiakereskedelemmel foglalkozó magáncéget.
A hírügynökség szerint a városi távhőszolgáltató gyakorlatilag olyan energiát vásárolt meg közpénzen az illető magáncégtől, amelynek előállításához ingyen adott kölcsön berendezéseket. A Scricpcaru által okozott kárt az ügyészek egymillió euróra becsülik.
A Klaus Johannis államfőhöz közel álló, ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott polgármester 2004 óta áll a negyedmilliós lakosságú erdélyi város élén. Néhány nappal korábban a PNL egy másik fontos vezetője, Andrei Chiliman, a leggazdagabb bukaresti kerültet polgármestere ellen indított a DNA bűnvádi eljárást, aki azóta bírósági felügyelet alá került.
A DNA rekordszámú politikust állított bíróság elé korrupcióért az utóbbi évben: a 2014-re vonatkozó statisztika szerint a 9 törvényhozó, 12 volt vagy jelenlegi kormánytag mellett 36 megyei jogú város polgármestere is a vádlottak padjára került Romániában.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!