
Csak azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek világosan kifejezik és érvényesítik az érdekeiket – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden Budapesten a magyar–azeri üzleti fórum megnyitóján.
2014. november 11., 20:052014. november 11., 20:05
A kormányfő kifejtette, Európában sokáig úgy gondolták, hogy az intézmények majd elvezetik a közösséget, és mint egy modern autó, szinte maguktól célba érnek. A gazdasági válságban azonban kiderült, hogy ez nem így van, „sofőrökre, vezetőkre van szükség” – mondta.
Kijelentette, szerencsések azok az országok, amelyeknek olyan a politikai rendszerük – akár elnöki rendszer, akár parlamentáris –, amely egyértelmű politikai vezetést ad az adott közösségnek. A különbözőségek ellenére Azerbajdzsánban és Magyarországban közös, hogy mindkettő világos stratégia mentén irányított, vezetett, helyes irányba fordított ország – tette hozzá.
Közös az is, hogy Magyarország és Azerbajdzsán egyaránt tiszteli a hagyományos értékeket – jelentette ki. Olyan országok, amelyek „nem engednek a kísértésnek, és azt mondják, nem lehet mindenből viccet csinálni; a családból nem lehet viccet csinálni, és nem lehet kiforgatni. A nemzetekkel nem lehet viccelődni meg szórakozni. A büszkeség fontos dolog, ezért minden nemzetnek meg kell adni a tiszteletet, ami kijár” – mondta. Orbán Viktor megjegyezte, rossz az a kérdésfeltevés, hogy Magyarország kihez csatlakozzon. Saját nemzeti érdekeinket követjük – szögezte le.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!