Történelmi sikernek nevezte Magyarország számára a kettős állampolgárság jogintézményének megalkotását Orbán Viktor csütörtökön, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) X. ülésének második napján.
2011. november 24., 14:022011. november 24., 14:02
A kormányfő szerint a kettős állampolgársággal – amellett, hogy megvalósult egy nemzetstratégiai cél – megszűnt a magyar nemzet Kárpát-medencén belüli közjogi diszkriminációja. A következő évek feladata pedig az lesz, hogy megpróbálják a kettős állampolgárságból fakadó lehetőségeket a gazdasági együttműködés területén is kialakítani – tette hozzá, majd úgy fogalmazott, hogy öntudat nélkül egy nemzeti közösség nem lehet sikeres, és nem érhet el gazdasági előnyöket sem – jelenti az MTI.
Megjegyezte azt is, hogy bár a magyar népesség fogy, az állampolgárok száma nő, és hosszabb távon ugyan nem lehet a demográfiai problémákat közjogi eszközökkel orvosolni, „de egyelőre azt tudjuk mondani, hogy a népességfogyás ellenére 160 ezer környéki, az év végére reményeink szerint 200 ezres növekmény áll be a magyar állampolgárok számát tekintve”.
A Kárpát-medencei magyarság a következő években egy fokozatosan erősödő anyaországgal számolhat, amelynek gazdasági lehetőségei ugyan nem bővülnek úgy, mint 1998 és 2002 között, az első Orbán-kormány idején, „de kétségkívül bővülni fognak”, ezért nem a meghátrálás, nem a kivárás a helyes politika a következő időszakban – hangsúlyozta.
Végül felhívta a figyelmet arra, hogy „rendkívül bonyolult” év következik, mert szinte „minden jelentős magyar közösség otthonában” – leszámítva az anyaországot – választások lesznek a következő évben, ami mindig óriási kihívás. A Máért résztvevőinek Orbán Viktor ezért bölcsességet, éleslátást és az együttműködés felé hajló politikai szándékot kívánt a következő nehéz esztendő feladatainak megoldásához. „Akármilyen bonyolult is a helyzet, bármelyik nemzetrészről is legyen szó, önök a cselekvő magyar államra és magyar kormányzatra a következő évben is számíthatnak” – zárta szavait a miniszterelnök.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!