Orbán: érvelve emeljen kifogásokat az EU

Bármikor megkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutalap (IMF) és az Európai Unió (EU), valamint Magyarország kormánya között a keddi fejlemények tükrében – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV-nek adott interjújában.

2012. január 25., 18:512012. január 25., 18:51

2012. január 25., 18:562012. január 25., 18:56

A kormányfő hozzátette: nem maradt olyan kérdés, amelyben a magyar kormány és az Európai Bizottság ne értené egymás álláspontját. Hangsúlyozta: egyetlen vitatott pontot sem tekint tabunak, de találkozójukon azt kérte José Manuel Barrosótól, hogy az Európai Unió valamennyi kifogását érvekkel támassza alá.

Keddi brüsszeli megbeszéléseiről, az IMF-fel és EU-val folytatandó tárgyalásokról Orbán Viktor úgy fogalmazott: most még az a kérdés, hogy mikor kezdődnek meg a tárgyalások, de ez a fejlemények fényében lényegében bármikor bekövetkezhet, nem Magyarországon múlik. „Hogy mikor fejezzük be azokat a tárgyalásokat, az pedig azon múlik, hogy az IMF milyen kérdéseket kíván megtárgyalni, erről ma még csak találgatások vannak, semmi hivatalosat, illetve biztosat nem tudhatunk, találgatásokba pedig nem érdemes belemenni. Magyarország mindenesetre gyors tárgyalásban és megállapodásban érdekelt” – tette hozzá a kormányfő. A José Manuel Barrosóval folytatott kedd esti megbeszélésével kapcsolatban a miniszterelnök leszögezte: nem maradt olyan kérdés, amelyben nem értenék egymást, mivel „ott, ahol nem értünk egyet, ott is világosak az álláspontok\". „Világossá tettem, hogy Magyarországon a magyarok büszkék arra, amit az elmúlt másfél évben elértünk: büszkék az alkotmányra, az azt megvalósító kétharmados törvényekre és arra a munkára, amellyel 365 törvényt alkottunk meg másfél év alatt” – jelentette ki a kormányfő.

Elmondta: egyetértettek abban, hogy Magyarország gazdasági rendszere szempontjából nem kulcskérdés, hogy összevonják-e a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF). „Az a mód, ahogy ők javasolták, az nekünk nem fogadható el, amit mi javasoltunk, azt ők kifogásolják, így legegyszerűbb, ha külön tartjuk a két intézményt a jövőben is” – szögezte le Orbán Viktor. Hangsúlyozta: vannak olyan kérdések is, amelyekben az ország szuverenitása miatt nem áll módjában a kormánynak elmozdulni. Ilyen például az MNB elnökének eskütétele: „ez egy vörös vonal, hiszen nincs olyan nemzeti intézmény, amelynek az ország életére kiemelkedő jelentősége van és mellőzhetnénk, hogy annak vezetői az alkotmányra és a magyar nép szolgálatára esküt tegyenek”. Az MNB elnökének fizetéséről szólva, Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a közszolgák esetében egységes fizetési sapka van, és ez alól nincs kivétel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés