Ők lesznek az RMDSZ képviselői és szenátorai az elkövetkező négy évben

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és parlamenti jelöltlistáiról harminc törvényhozó szerzett mandátumot a romániai parlamenti választásokon – erősítette meg a központi választási bizottság, amely csütörtökön ismertette a mandátumok elosztását.

MTI

2016. december 15., 17:392016. december 15., 17:39

Az RMDSZ kilenc szenátori mandátumot nyert, akárcsak 2012-ben, a képviselőházban pedig 21-et, hárommal többet a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. Az RMDSZ-listákról a Magyar Polgári Párt (MPP) két képviselője is bejutott a parlamentbe.

A szövetségnek Szilágy megyében nem lesz már szenátora, és elveszti a második Kovászna megyei szenátori mandátumot, de Maros megyében és Bihar megyében is az eddigi egy-egy helyett két-két szenátora lesz. Az RMDSZ az ötödik képviselői helyet is megszerezte Hargita megyében, így a 85 százalékban magyarok lakta megyét kizárólag az RMDSZ képviseli a kétkamarás bukaresti parlamentben.

Ami a szórványt illeti, négy év kihagyás után ismét lesz Brassó és Arad megyében is parlamenti képviselője az RMDSZ-nek, Temes megye azonban – a 2008-2012-es időszak után – második törvényhozási ciklusra marad magyar parlamenti képviselő nélkül. Az előzetes számításokkal ellentétben az ország különböző részein összegyűlt töredékvoksok végül nem Tulcea, hanem a másik dobrudzsai megyében, Konstanca (Constanta) megyében eredményeztek egy 21. képviselői mandátumot az RMDSZ számára.

A felsőházban az RMDSZ frakciót a Hargita megyét képviselő Verestóy Attila és Tánczos Barna, a Kolozs megyei László Attila, a Bihar megyében mandátumhoz jutott Cseke Attila és Derzsi Ákos, a Kovászna megyei Fejér László Ödön, a Maros megyei Novák Csaba Zoltán, és Császár Károly és a Szatmár megyei Turos Lóránd képviseli.

Képviselői mandátumot nyert Arad megyében Faragó Péter, Bihar megyében Szabó Ödön és Biró Rozália, Brassó megyében Ambrus Izabella, Hargita megyében Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás (szórványképviselő Nagyszebenből) és Sebestyén Csaba István, Kolozs megyéből Csoma Botond, Konstanca megyéből Antal István, Kovászna megyéből Benkő Erika, Márton Árpád, és Kulcsár-Terza József (MPP), Maros megyéből Vass Levente, Csép Andrea és Biró Zsolt (MPP), Máramaros megyéből Apjok Norbert, Szilágy megyéből Seres Dénes, Szatmár megyéből Magyar Lóránd-Bálint és Erdei-Doloczki István.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Pápaválasztás: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie

A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

Pápaválasztás: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
2025. május 05., hétfő

Pápaválasztás: szerdán kezdődik a konklávé

Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.

Pápaválasztás: szerdán kezdődik a konklávé
2025. május 04., vasárnap

Közeledik az egymillióhoz a külföldön szavazók száma

Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Közeledik az egymillióhoz a külföldön szavazók száma
2025. május 03., szombat

Óriási a szavazókedv a külföldi román állampolgárok körében

Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Óriási a szavazókedv a külföldi román állampolgárok körében
2025. május 03., szombat

Külügy: nincs semmiféle valós akadálya a szavazásnak a külföldi szavazókörzetekben

A külügyminisztérium szombaton közölte, hogy a külföldi szavazókörzetek választási irodájában valamennyi politikai pártnak van képviselője, akiktől valós idejű tájékoztatást kaphatnak – írja az Agerpres hírügynökség.

Külügy: nincs semmiféle valós akadálya a szavazásnak a külföldi szavazókörzetekben
2025. május 03., szombat

Szombat délutánig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön

Romániai idő szerint szombaton 15 óráig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Szombat délutánig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön
2025. május 03., szombat

Ennyi román állampolgár szavazott külföldön szombat reggelig

Romániai idő szerint szombaton 9 óráig több mint 121 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Ennyi román állampolgár szavazott külföldön szombat reggelig
2025. május 02., péntek

Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
2025. május 02., péntek

A helyére került a kéménycső, amiből felszállhat a fehér füst a konklávét követően

Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.

A helyére került a kéménycső, amiből felszállhat a fehér füst a konklávét követően
2025. április 30., szerda

Tűz ütött ki egy moldvai kórházban; több mint 60 beteget evakuáltak

Tűz ütött ki szerda délután a pașcani-i CFR-kórház egyik tetőtéri helyiségében; több mint 60 beteget és 17 alkalmazottat evakuáltak.

Tűz ütött ki egy moldvai kórházban; több mint 60 beteget evakuáltak