
Élesen elítélte a New York-i rendőrgyilkosságot Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke. A karácsonyt a Hawaii-szigetek fővárosában, Honoluluban töltő amerikai államfő azután nyilatkozott, hogy egy fegyveres halálosan megsebesített két rendőrt, majd magával is végzett New Yorkban.
2014. december 22., 20:192014. december 22., 20:19
A két hatósági embert a járőrkocsiban ülve lőtték le Brooklyn negyedben. „Nincs mentség a történtekre. A szolgálatot teljesítő rendőrök az életüket kockáztatják, hogy szolgáljanak és megvédjék a közösséget, megérdemlik a tiszteletet és a hálát” – szögezte le Barack Obama.
Az amerikai hatóságok helyszínre kiérkező egységei képviselőjének tájékoztatása szerint mielőtt meggyilkolta volna a rendőröket, a támadó – aki az eset után fejbe lőtte magát – az internetre feltett üzenetében azt tervezte, hogy lelő két „disznót”, bosszúból azért, mert a rendfenntartók korábban intézkedés közben New Yorkban egy illegális dohányárus halálát okozták.
A 43 éves Eric Garner akkor halt meg, amikor a vele szemben eljáró rendőrök egyike tiltott, fojtó mozdulattal a földre szorította. Az ügyben eljáró amerikai vádesküdtszék úgy döntött, nem emel vádat a fekete férfi halálát okozó fehér rendőr ellen.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!