
Fotó: Gecse Noémi
Második húzás is lehet a nyugtalottón, amennyiben mindenki megtartotta a pénztárszalagot, aki augusztus 5-én 320 és 320,99 lej értékben vásárolt, és Visa kártyával fizetett.
2015. szeptember 22., 14:032015. szeptember 22., 14:03
Amint a kártyakibocsátó társaság tegnapi közleményéből kiderül, összesen 183 ügyfelük esélyes a nyereményre, amiben, mint ismeretes, a legújabb szabályok értelmében mindössze száz személy részesülhet, legtöbb ennyi osztható fel ugyanis az egymillió lejes nyereményalap.
A nyugtalottó immár harmadik rendes havi sorsolását vasárnap tartották, ekkor az augusztus 1-31. között kiadott pénztárszalagok közül húzták ki a nyerő napot és összeget. A sorolás eredményét közölték a pénzügyminisztérium, az Országos Adóhatóság (ANAF), illetve a lottótársaság honlapján, ahol legkevesebb harminc napig elérhető lesz. A nyereményt a sorolást követő naptól harminc napon át lehet igényelni. A nyertes nyugták tulajdonosainak eredetiben kell benyújtaniuk azt az adóhatóság területi képviseltén. Mellékelniük kell további személyi igazolványuk másolatát, illetve egy kérést is. Az adóhatóság területi képviseletének másolatot kell készítenie a nyugtáról, és egy egyéni számot kell ráírnia. A második sorsolás esetében ezek közül sorsolják ki a nyertes kasszaszalagokat. A húzást a lottótársaság urnáiból végzik, és utólag közlik az eredményt. Amennyiben viszont a jelentkezési határidő leteltéig kevesebb, mint százan jelentkeznek be a nyereményre, akkor az egymillió lejes nyereményalap annyi felé oszlik, ahány jelentkező van. Mint ismeretes, a július 19-ei húzást követő harminc nap alatt mindössze négy nyertes nyugtát nyújtottak be. Eközben az augusztus 16-i sorsolás után a szeptember 15-ei határidőig 15 kérés érkezett.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!