
Nyolcszáz gyerek vett rész szombaton, december 18-án a Magyar Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által közösen megszervezett Parlamenti Gyermekkarácsony című programon. A magyarországi árvíz sújtotta településekről, a vörösiszap-károsult térségből, Erdélyből, Felvidékről, a horvátországi Baranyából, Kárpátaljáról és Újvidékről is érkeztek fiatalok, akik utazási, szállási és étkezési költségét teljes mértékben a szervezők állták.
2010. december 18., 22:432010. december 18., 22:43
2010. december 19., 15:172010. december 19., 15:17
A Gyermekmentő Szolgálat sajtóbeszámolója szerint a számos csíkszentdomokosi gyereket is magába foglaló gyereksereg érdekes programokon vehetett részt. Az ünnepség házigazdája Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, aki az Országház kulcsát átadva, egy napra átengedte a gyermekeknek a Parlament termeit.
A gyermekek számára Csodák Palotáját rendeztek be, néptáncbemutatót tartott a csíkszentdomokosi Elevenek néptánccsoport, volt betlehemes játék, arcfestés, lufihajtogatás és kézműves foglalkozás.
A résztvevők találkozhattak neves sportolókkal, így Buzánszky Jenővel, a legendás Aranycsapat tagjával, az NGYSZ Sport Bizottságának elnökével, Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázóval, Wichman Tamás kilencszeres kenuvilágbajnokkal, Erdei Zsolt ökölvívó világbajnokkal, Görbitz Anita magyar válogatott kézilabdázóval, világbajnoki ezüstérmessel és Kassai Viktor nemzetközi labdarúgó-játékvezetővel. Közismert zenészek, így Brasch Bence (Csillag születik), Lola és Mező Misi (Magna Cum Laude) is beszélgettek a gyerekekkel, akiknek autogramot adtak, a kis vendégek pedig idegenvezetéssel az Országház nevezetességeit is megtekinthették.
A rendezvény végén ajándékokat vettek át a gyerekek, az ajándékozáson Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke is részt vett – tájékoztatott közleményben a Gyermekmentő Szolgálat.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
szóljon hozzá!