Nyolc százalékkal csökkent a szállodákban vagy panziókban szilveszterezők száma

A Román Turisztikai Munkáltatók Szövetsége adatai alapján a tavalyhoz képest 8 százalékkal azaz 95.400 személyre csökkent a hazai szállodákban vagy panziókban szilveszterező román állampolgárok száma. Ugyanakkor az elköltött összeg is 13 százalékkal, azaz 124,5 millió lejre csökkent.

Szőcs Lóránt

2010. január 04., 11:282010. január 04., 11:28

2010. február 04., 16:492010. február 04., 16:49

Galéria
A külföldi turisztikai csomagokat megvásárló románok száma pedig 20 százalékkal, 10.500 személyre csökkent tavalyhoz viszonyítva, és az általuk elkötött összeg szintén 13 százalékkal volt alacsonyabb, mint a tavaly, vagyis pontosan 5,75 millió euró.

„A belföldi turizmusban 20–25 százalékkal csökkentek az árak tavalyhoz képest, elérve a két évvel ezelőtti szintet, míg a külföldi turizmus esetében a csökkenés csak 10 százalékos volt. Az árcsökkenések ellenére a turisták száma a 2004–2005-ös szilveszterkor tapasztalt szintre esett vissza” – áll a Román Turisztikai Munkáltatók Szövetségének közleményében.

A legnépszerűbb üdülőhelyek továbbra is a Prahova-völgyének települései voltak, ahol 95 százalékos volt a telítettség. Az ország többi hegyvidéki üdülőtelepén 85 százalékos volt a betelt helyek aránya. A nagyvárosok szállodáiban és vendéglőiben pedig körülbelül 25 ezer személy töltötte a szilvesztert.

A vidéki panziókban körülbelül 30 ezer román állampolgár ünnepelte az újévet, ez lévén az egyetlen szegmens, amelyben az előző évhez képest nőtt a turisták száma, állítják a közlemény megfogalmazói. Hozzáteszik, legalább még egy ennyi személy ünnepelte az újévet a be nem jegyzett panziókban.
„A turisták egy része a Duna-Deltában töltötte a szilvesztert. Bár most az árak alacsonyak voltak, ezek száma lecsökkent, és az utóbbi években folyamatosan csökken” – áll a közleményben.

Negyven százalékkal csökkent a tengerparti hotelekben szilveszterező turisták száma is: bár a szállodákban közel 5000 hely volt, csupán 800 személy búcsúztatta itt az óévet. A gyógyüdülőhelyeken szilveszterező turisták száma 7 százalékkal, 16 ezerre csökkent tavalyhoz képest.

A román állampolgárságú turisták az óév búcsúztatásának célpontjául főként Ausztriát, Görögországot, Bulgáriát, Törökországot, Egyiptomot, Franciaországot és Tunéziát választották.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés