
Nyílt levélben fordult pénteken a Musai - Muszáj akciócsoport Emil Boc kolozsvári polgármesterhez, s arra kérik: „ne sodorja veszélybe” az Európa kulturális fővárosa cím elnyerését azzal, hogy továbbra is megtagadja a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a város határánál.
2016. augusztus 26., 21:022016. augusztus 26., 21:02
A kolozsvári többnyelvű táblákért küzdő akciócsoport arra figyelmezteti a polgármestert, hogy az Európa kulturális fővárosa cím elnyeréséért versenyben maradt négy romániai város közül Temesváron már évekkel ezelőtt kitették a többnyelvű helységnévtáblákat, Nagybánya pedig egy hónapja döntött erről, noha a legnagyobb kisebbségi csoportjuk is eltörpül a kolozsvári magyarság létszámához képest.
Kolozsvár pályázata a kultúrák közötti párbeszédet, a nemzetiségi sokszínűséget, a toleranciát és diszkriminációellenességet alapvető értékként sorolja fel, de eközben a mindezeket jelképező többnyelvű helységnévtáblák hiányát még problémaként sem veti fel – áll a nyílt levélben.
Ön, Kolozsvár polgármestere, az európai értékekkel szembemenő állapotot tart fenn Kolozsváron, akár törvénysértés árán is. (...) Rendkívüli módon sajnálnánk, ha hat év munkája után a város az Ön gőgje és merevsége miatt esne el ettől a vissza nem térő lehetőségtől – fogalmazott nyílt levelében a Musai - Muszáj akciócsoport.
A csoport arra figyelmeztetett, hogy szeptember elején, amikor Kolozsvárra látogat a kulturális fővárosi címet odaítélő nemzetközi zsűri, éppen tárgyalás lesz abban a perben, amelyet a Minority Rights egyesület indított a város ellen a többnyelvű helységnévtáblák hiánya miatt.
Arra kérjük, vállalja fel a táblák ügyét, rendelje el kihelyezésüket még a zsűri látogatása előtt, egyszer és mindenkorra lezárva a kolozsváriak számára ezt a problémát – zárta nyílt levelét a kolozsvári többnyelvűségért küzdő Musai - Muszáj akciócsoport.
A nemzetközi zsűri szeptember közepén dönt arról, hogy a versenyben maradt négy romániai város: Bukarest, Kolozsvár, Nagybánya és Temesvár közül melyik város legyen 2021-ben Európa kulturális fővárosa. A cím elnyerése révén a győztes város jelentős forrásokhoz jut pályázata megvalósításához.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!