
A nyári egyetemre Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt is meghívták előadást tartani
Fotó: Mihály László
A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2017-ben is megrendezi a Kisebbségvédelem Európában nevet viselő nyári egyetemet, melyre elsősorban határon túlról származó joghallgatók, fiatal jogászok, ügyvédek jelentkezését várják – tájékoztatnak közleményben a szervezők.
2017. május 24., 12:572017. május 24., 12:57
Mint tájékoztatnak, indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak, képviselőinek is lehetővé teszik a részvételt.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet közleménye szerint a nyári egyetemen többek között Potápi Árpád János, Navracsics Tibor, Kalmár, Ferenc, Kardos Gábor, Elek Zsófia fognak előadásokat tartani. Emellett szabadidős programokat is tartanak: a tervek szerint lesz beszélgetés és közös éneklés Sebestyén Márta előadóművésszel, parlamenti látogatás, QuizNight, nemzetpolitikai vetélkedő, kastély- és templomlátogatás, valamint városnézés.
A nyári egyetemet július 30. és augusztus 5. között tartják Gödöllőn és Budapesten. A hallgatók számára ösztöndíjat biztosítanak, amely magában foglalja a képzést, a szállást, a napi háromszori étkezést, az utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét. Jelentkezési határidő: június 30.
Jelentkezéssel kapcsolatos további információk: kji.hu weboldalon, a jogvedo.intezet@kji.hu
email címen, valamint a +36 1 79 86 530-as telefonszámon kaphatók.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
szóljon hozzá!