Nő lehetett az egyik moszkvai robbantó

Két személy – köztük egy nő – vehetett részt a moszkvai Domogyedovó reptéren a január 24-én, hétfőn délután történt öngyilkos merényletben, a hatóságok összesen három embert keresnek – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség. Az orosz elnök szerint a reptér vezetése is felelős lehet azért, hogy a biztonsági szabályok megszegésével nagy mennyiségű robbanóanyag juthatott be az érkezési csarnokba.

Szőcs Lóránt

2011. január 25., 15:432011. január 25., 15:43

2011. január 25., 19:062011. január 25., 19:06

A merénylet áldozatairól kedd reggel is eltérő adatokat közöltek az orosz hatóságok: biztosnak annyi látszik, hogy a halálos áldozatok száma 35, és a kórházba szállítottak közül három van életveszélyes állapotban. Lapértesülések szerint a halálos áldozatok között hat külföldit azonosítottak kedd reggelig: egy németet, két britet, valamint három közép-ázsiai köztársaság egy-egy állampolgárát. A sérültek száma a különböző főhatóságok eltérő adatai szerint 130–180, a kórházba szállítottaké 68–110 között van – írja az MTI.

Mindkét, a robbantásban való részvétellel gyanúsított személy meghalt a támadás során – írja a RIA Novosztyi hírügynökség, amely szerint a robbanás akkor történt, amikor az egyik résztvevő – egy nő – kinyitott egy poggyászt. Egy férfi volt a társa, akinek a robbanás leszakította a fejét – tette hozzá a hírügynökség egy meg nem nevezett hatósági forrásra hivatkozva.

A forrás szerint nem lehet kizárni, hogy a terroristák nem öngyilkos merényletre készültek, hanem csak el akarták helyezni a poggyászba rejtett robbanóanyagot, hogy később robbantsák fel. Szerinte a bomba véletlenül robbanhatott fel, vagy távirányítóval robbantották fel.

A hétfőn délután 4.40-kor bekövetkezett detonációt öt kilogrammnyi TNT-nek megfelelő robbanóanyag okozta (a korábbi hírek szerint a bomba hét kilogrammnyi TNT-nek felelt meg) – tette hozzá a hírügynökség, amely szerint a robbanóanyag mellé fémdarabokat is elhelyeztek, hogy a detonáció a lehető legnagyobb pusztítást okozza. A merénylet sérültjei között van egy-egy olasz, francia és brit állampolgár is – közölte hétfőn az orosz egészségügyi minisztérium. A repülőtéren este megkezdődött az elhunytak azonosítása. Szemtanúk beszámolója szerint a robbanás után halottak hevertek szanaszét, a csarnokot füst borította be. Az egyik szemtanú szerint a detonáció még a csarnok tetejét is megemelte. A robbanás azon a helyen történt, ahol a hozzátartozók, ismerősök várják az érkezőket.

Nem csecsenek lehettek az elkövetők


A merénylők fekészültsége, a fegyveres erők morális válsága és a kevés biztonsági eszköz vezethetett a domogyedovói merénylethez – mondta az MTV Ma reggel című műsorában Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő. Szerinte nem csecsenek, hanem dagesztániak, ingusföldiek lehettek az elkövetők, és nem nagyon van más potenciális elkövetői kör, mint az észak-kaukázusi. Az orosz hatóságok szerinte mindössze arról tudtak, hogy valami készül, ez pedig nagyon általános információ, ki is mentek helyszínekre, de nem találtak semmit. A közintézmények rosszul vannak felszerelve biztonsági eszközökkel, ráadásul van egyfajta morális válság a fegyveres erőknél, egyes tagjaik könnyen lefizethetők – mondta Tálas Péter.

Az orosz elnök, Dimitrij Medvegyev szerint a repülőtér vezetői is felelősek azért, hogy ilyen nagy mennyiségű robbanóanyag juthatott be a Domogyedovó reptér érkezési csarnokába – közölte a BBC. A helyszín kiválasztása és más közvetlen nyomok szerint a merénylet jól előkészített terroristatámadás volt, amelynek az volt a célja, hogy annyi áldozatot szedjen, amennyit csak lehetséges – mondta tévéüzenetében a orosz elnök, aki szerint a reptéren megszegték a biztonsági előírásokat, és a vezetésnek felelnie kell a kérdésekre. A RIA Novosztyi hétfőn este szintén meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt is közölte, hogy az orosz titkosszolgálatoknak információi voltak arról, hogy valamelyik moszkvai reptér ellen támadást terveznek.

Bár azt egyelőre nem tudni, kik a felelősek a robbantásért, a beszámolók szinte kivétel nélkül azt írják, a gyanú árnyéka az észak-kaukázusi radikális csoportokra vetül. Egy orosz biztonságpolitikai szakértő a BBC-nek nyilatkozva, a támadás után elmondta: Oroszországban kevés olyan csoport működik, amely ennyire profi módon tudna kivitelezni egy ilyen kaliberű támadást, illetve rendelkezne azzal a gyakorlati ismerettel, amely ilyen brutális hatékonyságot tesz lehetővé. Nem véletlen – teszi hozzá a szakértő –, hogy mindenki a csecsen lázadókra gondol, hiszen őket épp erre képezték ki. Tavaly márciusban az Oroszországhoz tartozó Dagesztánból két női terrorista követett el öngyilkos merényletet a moszkvai metróban; az akkori támadás 40 áldozatot követelt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés