
Robbanás történt szombaton a japán fővárost árammal ellátó fukusimai atomerőmű egyik reaktorépületében. Közben a hatóságok emberek ezreit keresik még a szigetországot megrázó, 8,9-es fokozatú földrengés és az azt követő szökőár nyomán.
2011. március 13., 12:082011. március 13., 12:08
2011. március 13., 18:392011. március 13., 18:39
A hivatalos szombat esti összegzés szerint meghaladhatja az 1600-at is a pénteki kettős katasztrófa halálos áldozatainak és az eltűnteknek a száma. A tényleges veszteség azonban ennél jóval nagyobb lehet. Nincs hír továbbra sem négy vonatról, amelyek Mijagi és Ivate prefektúrában közlekedtek a földrengés idején, és azt sem lehet tudni, hányan utaztak rajtuk. A 17 ezres lélekszámú Minamisanriku kikötőváros lakosai közül 9500 ember hollétéről nem tudnak biztosat. Épségben előkerültek viszont annak a hajónak az utasai, amelyet a szökőár sodort el pénteken a Mijagi prefektúrabeli Isinomaki kikötőjéből. A hajó 81 utasát a japán fegyveres erők és a parti őrség helikopterei mentették ki. Mijagi prefektúra egyik tisztségviselője nem tudta megerősíteni az áldozatok számáról szóló híreket, rámutatva, hogy egyelőre alig tudnak kapcsolatot teremteni a katasztrófa sújtotta térségekkel.
Az egyik, legtöbb aggodalomra okot adó szombati fejlemény mindazonáltal a felrobbant fukusimai reaktor fűtőelemeinek fenyegető megolvadása, aminek következtében radioaktív szennyeződés kerülhet a környezetbe. Szakemberek szerint azonban ez nem okozna katasztrófát. Siomi Riohei, a japán nukleáris biztonsági bizottság képviselője azt mondta: a jelenlegi ismeretek szerint az olvadás következményei tíz kilométer sugarú körben okozhatnak problémát. A térségből több mint 100 ezer embert telepítettek ki
A Honsú-sziget északkeleti végében lévő Ivate prefektúra Rikuzentakata városát gyakorlatilag teljesen elmosta a földrengést követő szökőár. Mijako és a tőle pár kilométerre délre lévő Jamada is víz alatt van. Fukusima prefektúrában 1800 ház dőlt romba. Futaba város tengerparti negyedeiben a házak több mint 90 százalékát elmosta a cunami.
A katasztrófa sújtotta körzetekben mintegy 5,6 millió háztartásban nincs villany, és 18 prefektúra több mint 1 millió háztartása maradt folyóvíz nélkül.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!