Népszerű a román tengerpart

Már 25 százalékkal többen foglaltak szállást a román tengerpartra idén nyárra a korai, kedvezményes időszakban, mint az elmúlt év azonos időszakában – derült ki az utazási irodákat tömörítő országos egyesület (ANAT) összeállításából.

2015. március 23., 16:142015. március 23., 16:14

Aurelian Marin, a szervezet elnöke hétfőn kifejtette: előrejelzéseik szerint a korábbi évekhez képest idén nyáron jóval több turista látogat majd el a tengerpartra, a legtöbb külföldi üdülőt pedig Lengyelországból és Izraelből várják.

Az egyesület vezetője ugyanakkor rámutatott: továbbra is jelentős hátrány Románia számára, hogy a turizmusban tevékenykedő vállalkozások általános forgalmi adója (áfa/TVA) még mindig 24 százalékos, holott például Bulgáriában mindössze 9 százalék. „Nemrég Victor Ponta miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy nálunk is 9 százalékra csökkentik az áfát, ennek nyomán nemcsak Bulgáriával, hanem Törökországgal és Görögországgal szemben is versenyképesek lennénk” – magyarázta Marin.

A legnépszerűbb egyébként idén is Mamaia üdülőtelep, ahol három szállodában máris telt ház van a nyári csúcsidényre. Marin elmondta: a továbbiakban várhatóan Neptunon is megnő a forgalom, hiszen folyamatban van egy élménypark felépítése a brassói létesítmény mintájára, a 300 ezer eurós beruházás pedig „várhatóan vonzóbbá teszi az üdülőtelepet”.

Az ANAT beszámolója szerint a tengerpart mellett a Duna-deltába és a gyógyfürdőhelyekre is sokan foglalnak szállást a korai foglalási időszakban.

Az egyesület elnöke azt is elmondta: az ügynökségeken keresztül megvásárolható üdülési csomagok összességében nem drágulnak tavalyhoz képest, azonban az elmúlt hónapokban megnőtt a négycsillagos tengerparti szállodák száma, ez pedig nagyobb árakat eredményez egyes üdülőtelepeken.

„A tengerpart déli részén lévő telepeken is történtek beruházások, számos kétcsillagos szálloda alakult át háromcsillagos létesítménnyé, de a legtöbb ebben az évben nyíló hotel négycsillagos lesz” – magyarázta a turisztikai irodákat tömörítő szervezet vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés