Tripoli katonai bázisait is megtámadták a szövetséges haderők

Légitámadás érte vasárnap hajnalban Tripolit, s válaszul működésbe léptek a líbiai légvédelmi ütegek. Kadhafi elhúzódó háborút „ígér”.

Szőcs Lóránt

2011. március 20., 16:552011. március 20., 16:55

2011. március 21., 19:172011. március 21., 19:17

A nemzetközi haderő lebombázta Kadhafi tankjait, a felkelők ünnepi táncot járnak a roncsokon


Légitámadás érte vasárnap hajnalban Tripolit, s válaszul működésbe léptek a líbiai légvédelmi ütegek. Egy azonosítatlan repülőgép repült át a líbiai főváros déli része felett, Moammer Kadhafi líbiai vezető megerősített szálláshelyénél, amelynek része egy laktanya is. Helyi idő szerint hajnali két óra húsz perckor megszólaltak a légvédelmi ágyúk, vörös csíkokat rajzolva az égbolton. A légicsapások halálos áldozatainak száma eléri a 64-et – közölte vasárnap egy líbiai egészségügyi tisztségviselő. Az állami televízió korábban azt jelentette, hogy a nyugati légicsapásokban 48-an meghaltak, és 150-en megsebesültek. „Sokan belehaltak sebesüléseikbe, ezért a halottak száma növekedett” – hangsúlyozta az illetékes.

Izraeli sajtóértesülések szerint Kadhafi és családja, valamint a felső vezetés tagjai titkos föld alatti bunkerekben rejtőzködnek. Kadhafi már hetek óta komolyan készült a nyugati hadműveletre, ezért a harci helikoptereket és szárazföldi erőket sivatagi fedezékekben rejtette el, hogy minimalizálja sebezhetőségüket.

Ezzel egy időben az al-Dzsazíra katari hírtelevízió arról számolt be, hogy a Kadhafihoz hű erők nehéztüzérséggel lövik a lázadók keleti fellegvárát, Bengázit. Több lakos a mecsetekbe menekült.

Miszrátai lakosok beszámolója szerint a nyugati harci gépek a várostól 7 kilométerre fekvő légi támaszpontot támadták, ahol a kormányerők vetették meg lábukat. Cáfolták az állami televízió azon jelentését, hogy a vadászgépek polgári célpontokat és üzemanyag-tározókat támadtak meg a városban. A Kadhafihoz hű erők egy része röviddel a légicsapások megindulása előtt elmenekült a körzetből.

A Tripolitól mintegy 200 kilométerre keletre fekvő várost két hete kerítették be a kormányerők. Szombaton kilenc ember vesztette életét a kormányerők támadásai következtében. A kórházban már nem tudnak műtéteket végrehajtani, mert nincs érzéstelenítő szer. A súlyos anyagi károkat szenvedett városban három napja nincs vízszolgáltatás sem.

Kadhafi hosszú háborúra készül a nyugati „keresztesekkel”

Mind Tripoliban, mind Bengáziban abbamaradtak vasárnap reggelre a nemzetközi koalíció támadásai Moammer Kadhafi ezredes katonai célpontjai ellen. Kadhafi vasárnap „hosszú háborút” ígért, és kijelentette, hogy az egész líbiai nép fegyvert ragad és győzni fog.

„Végzünk minden árulóval és a keresztesek koalíciójának kollaboránsaival” – nyilatkozott a líbiai vezető telefonon az állami televíziónak. Kadhafi, akinek ezúttal csak a hangját lehetett hallani, elszántnak tűnt, határozottan kijelentette, hogy mindenkit felfegyverez, és hogy a „keresztesek koalíciója” vereséget szenved majd az elhúzódó harcokban.

Kadhafi elhúzódó harcokat ígér

„Nem fogjuk megengedni Amerikának, Franciaországnak és Nagy-Britanniának vagy a szövetséges erőknek, hogy élvezzék olajunkat” – hangsúlyozta. „Az összes líbiai város felkel, és végzünk minden árulóval, aki együttműködik Amerikával és a keresztesek koalíciójával. Mi fogunk életben maradni, és önök fognak meghalni. Kudarcot fognak vallani. Nem félünk. Győzelmünk elkerülhetetlen. Becsületünk védelmében hosszú háborúra készültünk fel. Önök vereséget fognak szenvedni, és ki fognak vonulni.”

Kadhafi közölte, hogy megnyittatta a líbiai fegyverraktárakat, és mindenkit felfegyvereznek, „automata fegyverekkel, aknavetőkkel, bombákkal” látnak el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés