
Képünk illusztráció
Fotó: Tamás Attila
Daniel David oktatási és kutatási miniszter csütörtöki közleményében kijelentette, hogy nem támogatja a mobiltelefonok teljes betiltását az iskolákban.
2025. február 20., 11:392025. február 20., 11:39
2025. február 20., 11:412025. február 20., 11:41
A miniszter csütörtöki közleményében azt írja, az oktatás minden szereplőjének – tanulóknak, tanároknak és szülőknek – ismerniük kell és szigorúan tiszteletben kell tartaniuk a vonatkozó szabályokat. Megerősítette, hogy
Az oktatási és kutatási minisztérium felkérte az iskolaigazgatókat és tanfelügyelőket, hogy vizsgálják meg saját szabályzatukat e téren, beleértve az alkalmazás kiértékelésének módját és a kilátásba helyezett szankciókat is – ismerteti az Agerpres.
A minisztérium képviselői emlékeztetnek arra, hogy vannak olyan előírások, amelyek tiltják a mobiltelefonok használatát a tanórákon, kivéve, ha azokat a tanár beleegyezésével, oktatási célokra használják.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!