Teljesen semlegessé vált a lej a politikai történésekre ebben a választási évben is. Évekkel ezelőtt még a román deviza gyengülése kétszeres hatással bírt az árak alakulására az erősödéshez képest – mutatott rá egy kollokvium keretében szerdán Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke.
2014. november 19., 17:182014. november 19., 17:18
Mint emlékeztetett, az elmúlt hat hónapban az árfolyam 4,40-4,44 lej/euró között ingadozott, nagyobb kilengések nélkül.
„Szeptemberben még inkább »leheveredett« (a lej – szerk. megj.), még lustábbá vált, időnként megcsóválja a farkát” – fogalmazott a jegybankelnök, aki szerint jelen pillanatban a kérdés az, hogy meddig tart ez az érzéketlenségi állapot, meddig tudja az árfolyam alakulása figyelmen kívül hagyni a politikát. „Korábban választási kampányban meresztettük a szemünket, hogy lássuk merre alakul” – idézte fel Isărescu.
Hozzátette: a lej erősödése és gyengülése hatásának aszimmetriája csökkent, ezt a központi pénzintézet mélyre ható vizsgálata állapította meg. A BNR elnöke ugyanakkor az euróövezeti csatlakozásról is szót ejtett. Meglátásában fontos, hogy a jegybank még több átláthatóságot biztosítson, bebizonyítsa, hogy módszerei alapját a kutatás jelenti, növelve ezáltal hitelességét, hiszen bár Románia teljesíti az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket, „senki sem hiszi el”.
„A múltunkra a lejtmenet és a felemelkedés egyaránt jellemző, természetes, hogy hitelességi gondok legyenek” – magyarázta. Mint ismeretes, Románia 2019-ben szeretne csatlakozni az euróövezethez, korábban még a 2015-ös évet jelölték meg célként a bukaresti hatóságok.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!