Nem módosul a kötelező lakásbiztosítás

Elégedetlen Klaus Johannis államfő a kötelező lakásbiztosításra vonatkozó, a 2008/260-as számú törvényt módosító jogszabállyal, amelyet visszaküldött a parlamentnek újratárgyalásra.

2015. április 23., 17:302015. április 23., 17:30

Az államelnöki hivatal közleménye szerint a módosító törvény „korlátozza az állampolgároknak azt a jogát, hogy teljes körű védelmet biztosítsanak ingatlanjuknak”. Johannis szerint a kötelező lakásbiztosítási jogszabályt úgy kell megváltoztatni, hogy az „hatékonyabb törvényes keretet biztosítson a piac megfelelő működése érdekében, ugyanakkor növelje az ingatlannal rendelkező jogi és magánszemélyek felelősségtudatát”.

Az államfő rámutatott: az egyik módosító javaslat – amely bizonyos, meg nem nevezett körülmények között kockázatfelmérő vizsgálathoz köti a biztosítási kötvény megvásárlását – ellentmond a 2008/260-as számú jogszabály egyik cikkelyének.

Klaus Johannis úgy vélte, hogy a kifogásolt előírások „káros hatással lehetnek az ügyfelek és a biztosítók közti viszonyra, ugyanakkor a biztosítási piacon is zavart okozhatnak”. „Meglátásom szerint a kötelező lakásbiztosításra vonatkozó jogszabályt nagyobb figyelemmel kellene módosítani” – vonta le a következtetést az államelnök.

Johannis azt is kifogásolta, hogy az új törvény kihirdetésre küldött végleges változatát csak a képviselőház fogadta el, az államfő szerint pedig ez az intézkedés „nem tartja tiszteletben a törvényekre vonatkozó parlamenti eljárást és az alkotmány előírásainak sem tesz eleget”.

A hatályos jogszabályok szerint valamennyi romániai lakástulajdonosnak kötelező módon biztosítást kell kötnie, amely a földrengés, földcsuszamlás és árvíz okozta károkat fedezi. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy hézagos tájékoztatás nyomán, valamint a népszerűsítő kampányok és a hosszú távú országos stratégia hiánya miatt továbbra is kevesen kötik meg a kötelező lakásbiztosítást, a tulajdonosok többségének pedig csak akkor jut mindez eszébe, amikor már bekövetkezett a baj.

A törvény szerint ugyanakkor a biztosítást nem kötő személyekre akár 500 lejes pénzbírságot is kiróhatnak, a hatóságok azonban ritkán tartanak ellenőrzéseket. A tulajdonosok egyébként 10 vagy 20 eurós kötvényt vásárolhatnak, ezek 10 ezer, illetve 20 ezer eurós kártérítést jelentenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés