
Fotó: illusztrácó
A nemi erőszakok elkövetésében Vaslui, Iași és Botoșani megyék vezetnek, a legkevesebbet pedig Bihar, Hargita és Kovászna megyében jegyzik fel – olvashatjuk Cristi Dănileț vaslui-i bíró blogbejegyzésében.
2015. augusztus 05., 18:262015. augusztus 05., 18:26
A néhány napja közölt bejegyzés ugyanakkor óv attól, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le a nyilvánosságra hozott adatokból, ugyanis csak azokat az adatokat használta, amelyek szerint az igazságszolgáltatás felelősségre vonta az elkövetőket.
A bíróságok nyilvántartásában a 2011 és 2015 között elkövetett szexuális bűncselekmények – nemi erőszak és kiskorúak ellen elkövetett szexuális cselekedetek – adatait elemezve kitűnik, hogy évente átlagban 18 szexuális bűncselekedetet jegyeznek megyénként. A legtöbb iratcsomót Iași megyében iktatták, ahol az átlagnak két és félszeresét regisztrálták 2011–2012-ben, 2014-ben azonban ez a szám ugrásszerűen megnövekedett az átlag ötszörösére. Idén eddig 34 iratcsomót iktattak Iași-ban, körülbelül annyit, amennyit az e témájú statisztikában egy vezető megye iktat egy egész év alatt.
2011-től a legkevesebb nemi erőszakot Hargita és Kovászna megyékben iktatták – utóbbi megye ezen kívül azzal is büszkélkedhet, hogy 2014-től mostanáig egyetlen ilyen bűncselekményt sem jegyzett.
Az ötéves átlagot tekintve az első öt helyet a következőképp foglalják el a megyék: Vaslui (341 iratcsomó tízezer lakosra), Iași (335), Botoșani (293), Vrancea (232), valamint Mehedinți megye (226). Az utolsó öt helyen pedig Temes (94), Bukarest municípium (74), Bihar (71), Hargita (55), valamint Kovászna (48) megyék állnak. A nyilvánosságra hozott adatok csak azokat az iratcsomókat tartalmazzák, amelyekben az ügyészség vádiratot nyújtott be az elkövetők ellen. A bíró kihangsúlyozza, hogy a valós számok nyilvánvalóan magasabbak, mint a jelentettek, mert az áldozatok nem minden esetben tesznek feljelentést. Továbbá az is növeli a valós értékeket, hogy az ügyészség a megfelelő bizonyítékok hiányában nem minden esetben tudja vád alá helyezni az elkövetőt.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette szerkesztőségünknek, hogy a megyében valóban elenyésző a szexuális bűncselekmények száma. Gheorghe Filiptől megtudtuk, idén eddig négy feljelentést kezeltek a hatóságok, amelyekből egyet még nem erősítettek meg – valószínűleg nem is fognak –, egy másikban pedig a bizonyítékok nem támasztják alá az áldozat állításait. A négy feljelentés területileg a következőképp oszlik meg: egy Balánbánya környékéről, egy a Gyergyói-medencéből, valamint kettő a Csíki-medencéből.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!